Elindultak Magyarországra a külföldi szavazatokat tartalmazó urnák

<p>Miután valamennyi külképviseleten befejeződött az országgyűlési választás első fordulójának szavazása, a külképviseleti választási irodák (küvi) vezetői elindultak Magyarországra a voksokat tartalmazó urnákkal. Az urnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük.</p>

A külképviseleteken húsvét vasárnap tartották a voksolás első fordulóját (az amerikai kontinensen pedig az időeltolódás miatt még egy nappal korábban, szombaton), hogy a szavazatokat tartalmazó urnák időben hazaérkezhessenek.

A külképviseleti szavazás sajátossága ugyanis az, hogy a voksokat nem számlálják össze a külképviseleteken, hanem hazahozzák azokat és itthon "bekeverik" a választópolgár lakóhelye szerinti választókerület egyik szavazókörének voksai közé. A törvény így biztosítja azt, hogy a külföldön leadott szavazatok titkosak maradjanak.

Amikor a választópolgár az első fordulóban a 86 külképviselet egyikén (amelyet előre megnevezett) megjelent és szavazott, a szavazólapját egy kis borítékba tette, mint Magyarországon, de a szavazatot tartalmazó lezárt boríték mellé ki kellett töltenie még egy nyilatkozatot is, amiben a választópolgár és a küvi vezetője igazolta, hogy a mellékelt borítékban a választópolgár szavazata van. (A nyilatkozat tartalmazza a választópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját.)

Ezt a nyilatkozatot és a lezárt borítékban lévő szavazatot egy nagyobb borítékba tették, lezárták, a választópolgár a borítékot a leragasztáson aláírta, majd ezt az úgynevezett szavazási iratot dobta az urnába.

Az urnát a szavazás befejezése után lezárták, a külképviseleti választási iroda (küvi) vezetője pedig azzal elindult Budapestre, az Országos Választási Központba (OVK). Az urnákat nem szabad poggyászként feladni, annak az utazás ideje alatt végig a küvi-vezető közelében - az ölében vagy a szomszéd ülésen - kell lennie, ezért ahol kevés szavazó jelentkezett, ott kisebb urnákat alkalmaztak.

Az urnákat a hazaérkezés után azonnal, de legkésőbb a szavazás napja utáni csütörtök éjfélig a Ferihegyi repülőtérről taxival szállítják az OVK-ba, a szavazóurnákat pedig az Országos Választási Bizottság (OVB) bontja fel és azokat egyéni választókerületenként csoportosítja, majd a csoportosított szavazási iratokat az OVB elnöke átadja az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb) elnökének.

Az oevb elnöke által átvett szavazási iratokat majd csak az oevb bontja fel az első fordulóban a magyarországi szavazás napján, a második fordulóban pedig a szavazási iratok beérkezése után haladéktalanul. 

A bizottság összeveti a szavazásról szóló nyilatkozatot a külképviseleti névjegyzék adataival, az érvényes szavazási iratokból a szavazólapot tartalmazó belső borítékokat - azok felnyitása nélkül - a bizottság egy szállítóborítékba zárja, amelyet a bizottság tagjai aláírnak és bélyegző-lenyomattal látnak el. A szállítóborítékot a bizottság elnöke adja át a külképviseleti szavazatszámlálásra kijelölt szavazatszámláló bizottság elnökének.

Az első forduló során a magyarországi szavazás napján, a szavazás lezárását követően a szavazatszámláló bizottság az urnába dobja a korábban az egyéni választókerületi választási bizottságtól kapott, külképviseleti szavazatokat tartalmazó kis borítékokat. A szavazatok titkosságát tehát így, a magyarországi szavazatokkal történő összekeveréssel biztosítják.

A második fordulóban azonban a külképviseleti szavazatok megszámlálására kijelölt szavazókörben a szavazás lezárása után az urnákat lezárják, és a szavazatok megszámlálására csak akkor kerül sor, ha a külképviseleti szavazatokat is bekeverték az urnába. Ettől függetlenül vasárnap este közzéteszik a választás előzetes eredményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?