Elhunyt Pavel Tigrid

Prága. A Párizs melletti Héricyben vasárnap reggel váratlanul elhunyt Pavel Tigrid, az 1948 utáni cseh emigráció egyik vezéralakja, aki a kilencvenes évek közepén két évig kultuszminiszter is volt Václav Klaus kormányában.

Prága. A Párizs melletti Héricyben vasárnap reggel váratlanul elhunyt Pavel Tigrid, az 1948 utáni cseh emigráció egyik vezéralakja, aki a kilencvenes évek közepén két évig kultuszminiszter is volt Václav Klaus kormányában.

Pavel Tigrid – saját nevén Pavel Schönfeld –, aki ősszel lett volna 86 éves, zsidó származása miatt már a II. világháború elején kénytelen volt megszakítani tanulmányait a Károly Egyetem jogi karán, s Londonba menekült. A háború alatt a BBC-ben dolgozott. A világégés után visszatért ugyan Csehszlovákiába, de az 1948-as kommunista hatalomátvétel után ismét Nyugatra távozott. Előbb Németországban a Szabad Európa Rádió csehszlovák műsorának volt programigazgatója, majd az USA-ba távozott, s végül Franciaországban telepedett le. Az ötvenes évek közepe óta 35 éven át szellemi atyja, kiadója és szerkesztője volt a Svědectví című, negyedévente megjelenő kulturális-politikai folyóiratnak, amely a csehszlovák emigráció egyik legjobb sajtóorgánuma volt, s a kommunista Prága egyik legnagyobb ellenségének tekintette. Akárcsak Tigridet, akit a szocialista rendszerben rendszeresen támadtak, bíráltak. ĺrói, publicisztikai és politikai munkásságát az emigrációban és a nyugati értelmiségi körökben mindig nagyra becsülték, s az 1989-es rendszerváltás után Csehszlovákiában is elismerték.

Václav Havel közeli munkatársa volt, de 1994-1996 között Klaus is bevette kormányába. Haláláig rendszeresen publikált a cseh lapokban. Munkásságáért magas cseh és német állami kitüntetéseket kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?