MTI-TUDÓSÍTÁSNew York.
Elhunyt Mario Cuomo, New York egykori kormányzója
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14202807252575_1.jpg.webp?itok=NGzjWL4q)
MTI-TUDÓSÍTÁS
New York. Nyolcvankét éves korában elhunyt Mario Cuomo, New York állam egykori demokrata párti kormányzója – közölte tegnap a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap.
A politikus helyi idő szerint csütörtökön hunyt el, éppen aznap, amikor fia, Andrew Cuomo megkezdte második kormányzói ciklusát New York állam élén.
A család egyik képviselője korábban tudatta, hogy az egykori kormányzó rossz egészségi állapota miatt nem tud részt venni fia csütörtöki eskütételén. Az orvosok szívelégtelenség miatt kezelték Mario Cuomót, halálának pontos oka azonban egyelőre ismeretlen.
Barack Obama amerikai elnök az általa kiadott közleményben „a haladó értékek elkötelezett bajnokának, a tolerancia, a becsületesség és a méltóság rendíthetetlen képviselőjének” nevezte a volt kormányzót.
Az olasz gyökerekkel rendelkező Mario Cuomo három cikluson keresztül (1983–1994 között) állt a szövetségi állam élén.
Sokan arra számítottak, hogy indulni fog a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, ő azonban végül távol maradt a megmérettetéstől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.