Budapest. Demonstrációra készülnek ma a támogatások elosztását végző Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ellen a május 9-i vérengzés áldozatainak hozzátartozói. A kártérítési perhez két banki alkalmazott családja is csatlakozott.
Elháríthatatlan volt?
Az Erste Bank Hungary támogatta és továbbra is támogatja a móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóit, ám a tragikus ügyben kártérítési felelősség nem terheli a bankot – állította egybehangzóan a tegnapi sajtótájékoztatón a bank vezetése, jogi képviselője és az áldozatokat támogató egyesület vezetője. Kisbenedek Péter, a bank vezérigazgatója hangsúlyozta: erkölcsi kötelességüknek tartják a hozzátartozók támogatását. „Eddig a legnagyobb diszkrécióval kezeltük a támogatás összegét” – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban napvilágot látott kártérítési igény miatt döntöttek az összeg nyilvánosságra hozatala mellett. A bank 50 millió forintot utalt, illetve utal át a hozzátartozóknak, és további 50 millió forint gyűlt össze a Fehérgyűrű Közhasznú Egyesületnél vezetett támogatói számlán.
Orosz V. Sándor, a bank meghatalmazott jogi képviselője szerint a magyarországi jogi szabályozás értelmében a bank semmilyen mulasztást nem követett el, kárt nem okozott, így kártérítési felelősség sem terheli. Hozzátette: a móri bűncselekmény a vis major, az elháríthatatlan cselekmény kategóriájába tartozik. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a bank biztonsági felszereltsége az előírásoknak megfelelő volt. (m, o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.