Elfogták a nyolc embert lelövő szerbiai férfit

szerbiai lövöldözés

Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén csütörtök késő este – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken.

A 21 éves U.B.-t a tett helyszínétől mintegy 60 kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolc órányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint 600 tagja vett részt.

Bratislav Gasic belügyminiszter terrorcselekménynek minősítette az esetet.

A szerbiai közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a férfi egy autóból adta le a lövéseket az iskolaudvarban összegyűlt fiatalokra azt követően, hogy korábban vitába keveredett velük, majd továbbhajtott, és két környékbeli faluban is véletlenszerűen lőtt rá a járókelőkre.

A vérontás mindössze két nappal azt követően történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy hetedikes diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és azokat eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú követte el. Az utóbbi évek legsúlyosabb ámokfutása éppen tíz évvel ezelőtt történt, amikor a Belgrádtól 50 kilométerre délre található Velika Ivanca faluban egy férfi 13 rokonát gyilkolta meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?