Elevenen elégette lányát az anya – becsületből

Lahor |

<div>Halálra ítélt egy pakisztáni bíróság egy anyát, aki elevenen elégette a lányát, mert a család engedélye nélkül ment férjhez.</div>

Parvin Bibi a lahori különbíróság előtt beismerte, hogy tavaly júniusban meggyilkolta saját lányát, mert állítása szerint szégyent hozott a családra. A rendőrség közlése szerint a 18 éves Zinat Rafik egy héttel a meggyilkolása előtt feleségül ment Haszan Hanhoz, és megszökött, hogy férjével annak családjához költözzön. A bíróság Zinat fivérét, Aniszt életfogytiglani börtönre ítélte, miután bebizonyosodott, hogy az anya és a fivér először ütlegelte a lányt, majd az anya benzinnel leöntötte és felgyújtotta. Az Emberi Jogi Bizottság nevű független pakisztáni szervezet szerint valósággal burjánzik a nők elleni erőszak az ázsiai országban. Médiajelentések szerint 2015-ben több mint 2100 becsületgyilkosságot követtek el. A pakisztáni parlament októberben hozott törvényt a becsületgyilkosságok ellen, három hónappal azután, hogy Kandel Balos modell-színésznőt megfojtotta a bátyja. A FIVÉRE VÉGZETT A PAKISZTÁNI KIM KARDASHIENNEL A becsületgyilkosságok áldozata legtöbbször nő a gyilkos pedig egy rokon, aki a család megbocsátása révén megúszhatja a büntetést. Az új törvény értelmében a családtagok megkegyelmezhetnek a gyilkosnak, ha halálra ítélik, de a büntetést ez esetben életfogytiglani börtönre kell változtatni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?