Elevenen égetett el 43 embert az Iszlám Állam Irakban

Bagdad |

<p>Elevenen égetett el 43 embert az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista fegyveres szervezet szombaton a nyugat-iraki, szunnita többségű Anbár tartományban - közölte egy iraki biztonsági forrás.</p>


Az Iszlám Állam tagjai által több mint egy hete elrabolt rendőröket és kormánypárti milicistákat egy ketrecbe zárták, majd élve elégették őket a Ramáditól 85 kilométerre északnyugatra fekvő al-Bagdadi városban. Négy nappal ezelőtt ugyancsak al-Bagdadi városban 45 embert, szintén rendőröket és milicistákat, égettek el elevenen.  
   

A kivégzés módja azonos volt azzal, ahogy néhány hete egy jordániai pilótát öltek meg. A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe főhadnagyot tavaly december 24-én fogták el a szélsőségesek Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant. A dzsihadisták által közzétett videófelvételen látható volt, amint a ketrecben fogva tartott férfit gyúlékony folyadékkal öntik le, majd lángra lobbantják.

Anbár tartomány területének jelentős részét elfoglalták a radikális iszlamisták. Al-Bagdadi egyike annak a néhány településnek, amely még a központi iraki kormány ellenőrzése alatt áll. Az Iszlám elleni nemzetközi koalíciót vezető Egyesült Államok 300 katonát állomásoztat az al-Bagdaditól mintegy 15 kilométerre fekvő Ain al-Aszad támaszponton, amelyet több alkalommal is támadtak az utóbbi napokban az Iszlám Állam csoportjai.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?