Életbe lépett Latin-Amerika első melegházassági törvénye

Mexikóváros |

<p>Mexikóvárosi meleg és leszbikus párok kértek tömegesen házasságkötési engedélyt helyi idő szerint csütörtökön, amikor életbe lépett Latin-Amerika első melegházassági törvénye.</p>

Az első házasságokat legkésőbb tíz napon belül megtartják, miután végeztek a papírmunkával. A szövetségi területnek számító Mexikóváros törvényhozása decemberben fogadta el az első olyan törvényt, amely a homoszexuális pároknak kimondottan azonos jogokat biztosít, mint a heteroszexuálisoknak. A változtatás után a meleg házaspárok örökbe fogadhatnak gyerekeket, közösen vehetnek fel bankkölcsönt, öröklik egymás vagyonát és kedvezményezettjei egymás biztosítási kötvényeinek, vagyis olyan jogaik lehetnek, amelyektől az eddig engedélyezett élettársi viszony megfosztotta őket.
"Latin-Amerika számára ez nemcsak precedens, hanem követendő példa" - mondta egy 20 éves orvostanhallgató, aki március 12-én tervezi frigyre lépését barátjával.
A törvény egyelőre csak Mexikóváros lakóira vonatkozik, ugyanakkor az egyik mexikói szövetségi államban kötött házasságot az ország más államaiban is el kell ismerni. Ez idő szerint könnyű kijátszani a lakcímigazolás követelményét, mert a város bizonyítéknak elfogadja a telefon- vagy közüzemi számlát, még akkor is, ha eredetileg más a tulajdonos.
Jaime Cobian polgárjogi aktivista csütörtökön egy köteg szükséges okmánnyal - születési bizonyítvánnyal, személyi igazolvánnyal és lakcímigazolással - jelent meg Mexikóvárosban, hogy házassági engedélyt kérjen 16 meleg és leszbikus párnak olyan szövetségi államokból, amelyekre a törvény nem vonatkozik.
Polgárjogi aktivisták megpróbálják Mexikó többi államára is kiterjeszteni a törvény hatályát, a konzervatívok viszont el akarnak fogadtatni egy alkotmányreformot, amely kimondaná: más államok nem kötelesek jóváhagyni olyan házasságokat, amelyek nem egyeztethetők össze az ottani törvényekkel. A szövetségi kormány a legfelsőbb bíróságon támadta meg a jogszabályt alkotmányos aggályokra hivatkozva, és a római katolikus egyház is heves ellenzője a törvénynek a gyerekek örökbefogadása miatt.
Latin-Amerikában először egy argentin pár kötött házasságot még decemberben. Az argentin alkotmány nem tér ki arra, hogy a házasság egy nő és egy férfi köteléke-e, a gyakorlatban a tartományokra bízza a frigyek engedélyezését. Az eltérő értelmezések miatt a kérdést jelenleg az ország legfelsőbb bírósága tanulmányozza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?