Prága. A cseh légierő a szövetségesek légierejével együttműködve fogja biztosítani Csehország légterét a novemberi NATO-csúcstalálkozó idején.
Elavult a cseh légierő
Prága. A cseh légierő a szövetségesek légierejével együttműködve fogja biztosítani Csehország légterét a novemberi NATO-csúcstalálkozó idején. Alexander Vondra, a csúcs szervezésével megbízott kormánybiztos az állami biztonsági tanács ülése után a részletek ismertetése nélkül csupán annyit közölt, hogy képesek lesznek az ország légterének biztosítására. Megjegyezte, hogy nemrégiben hasonlóan biztosították a római NATO–Oroszország csúcsot is. Csehország légiereje jelenleg elavult, szovjet gyártmányú MiG-21-es vadászgépekből áll, amelyek közül négyet bocsátottak a NATO állandó rendelkezésére. A kormány döntése szerint a légierő a jövőben 24 darab Jas-39 Gripen vadászgépet kap. A november 20–22-én sorra kerülő tanácskozásra 46 ország államfőjét és miniszterelnökét, illetve védelmi miniszterét várják Prágába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.