Együttműködik a terror ellen Kína és Törökország

Ankara |

<p>A terrorizmusellenes együttműködés szorosabbra fűzéséről állapodott meg Hszi Csin Ping kínai és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton a kínai Hangcsouban, ahol a G20-csoport csúcstalálkozót tart a következő napokban.</p>

Erdogan újságíróknak nyilatkozva azt mondta: a legfontosabb, hogy a két ország erősítse kapcsolatát. A kínai elnöktől pedig azt idézte a Hszinhua hírügynökség, hogy Erdogan fogadkozott neki: Törökország soha nem engedné meg, hogy a területén olyan tevékenység folyjon, amely árt Kínának.

Ezekkel a szavakkal a Kína nyugati Hszincsiang autonóm területén élő, muzulmán vallású ujgurokra utaltak. Eddig több száz vagy akár több ezer ujgur menekült el titokban Hszincsiangból Törökországba. Jogvédők szerint a vallásüldözés elől menekülnek. Peking tagadja, hogy korlátozná az ujgurokat vallásuk gyakorlásában. Szerinte Hszincsiangból a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom szélsőséges szeparatista szervezet erőszakcselekményei elől menekülnek el az ujgurok. Kína azt állítja, hogy az elszököttek közül többen csatlakoztak valamelyik iraki vagy szíriai szélsőséges lázadószervezethez, és azzal is meggyanúsította Törökországot, hogy területéről támogatják a Peking-ellenes szakadárokat Kínában. Ankara tavaly kijelentette, hogy továbbra is befogadja a Kínából elmenekülő ujgurokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?