Egyre nehezebb fenntartani az orosz szankciókkal kapcsolatos egységet

Varsó |

<p>Egyre nehezebb fenntartani az Oroszország elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatos egységes uniós álláspontot &ndash; jelentette ki pénteken Varsóban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.</p>

A Európai Unió vezetői csütörtökön megállapodtak, hogy mindaddig érvényben maradnak az Oroszország ellen az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt meghozott gazdasági büntetőintézkedések, amíg maradéktalanul meg nem valósul Ukrajnában a béke, és szükség esetén a hatályukat az év végéig meghosszabbítják.

Egy ideje azonban nőnek a feszültségek a 28 tagállamot tömörítő unión belül, mivel egyes tagállamok kormányai csak vonakodva támogatják a szankciókat. "Egy nehezebb megtartani a viszonylag szigorú intézkedésekkel kapcsolatos európai egységet, amelyek – be kell ismernünk – ma a szankciók fenntartását is magukban foglalják" - jelentette ki Tusk lengyel újságíróknak nyilatkozva a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után.

Nevük elhallgatását kérő uniós illetékesek szerint az tagállamok mintegy fele szeretné a szankciók enyhítését, míg mások a minszki megállapodások maradéktalan teljesítéséig érvényben kívánják hagyni a büntetőintézkedéseket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?