Gáza/Jeruzsálem. Súlyos veszteségeket okozott csütörtök este és tegnap reggel is Izrael a Hamásznak. A szélsőséges palesztin szervezet bosszút esküdött.
A csütörtök esti légicsapásban meghalt Adnan al-Hul, a Hamász fegyveres szárnyának egyik legfontosabb vezetője.
Egyiptomi csapaterősítés a Sínain
A csütörtök esti légicsapásban meghalt Adnan al-Hul, a Hamász fegyveres szárnyának egyik legfontosabb vezetője. Hul az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok második embere volt, neve 1987 óta szerepelt Izrael körözési listáján. A szárny parancsnoka Mohammed Deif, aki e körözési listán az első. Hul már túlélt több izraeli gyilkossági kísérletet, melyek során életét vesztette mindkét fia. Egy esetben úgy akarták megölni, hogy mérgezett kávéval kínálták. Azóta, hogy Izrael áprilisban megölte Abdel-Azíz ar-Rantiszit, a Hamász gázai vezetőjét, Hul halála a legnagyobb csapás a palesztin szervezet számára. A palesztinok Adnan al-Hult tekintik a Kasszám típusú rakéták atyjának. A szélsőségesek ilyen, házilagos készítésű rakétákkal támadták a Gázai övezet északi részéről Izrael területét. Hul régebben az Iszlám Dzsihád tagja volt, majd 1990-ben Szíriába szökött, onnét Libanonba ment, ahol belépett a Hamászba, majd visszatért a Gázai övezetbe.
Tegnap reggel a Hamász egyik tagját megölték, egy másikat pedig megsebesítettek a Gázai övezet déli részén. A palesztin fegyveresek előzőleg aknavetővel tűz alá vettek egy közeli zsidó telepet, és az izraeli hadsereg visszavágott.
Izrael kész lenne megengedni, hogy Egyiptom növelje fegyveres erőinek létszámát a Sínai-félszigeten, a Gázai övezet határán. Ez igen jelentős engedménynek számít, hiszen az egyiptomi erők sínai jelenlétét a két ország békeszerződése drasztikusan korlátozza. Izrael most hajlandó lenne beengedni két zászlóaljnyi határőrt Gázához, miután onnan a kormány terve szerint kivonulnak az izraeli katonák. Az egyiptomiak feladata lenne megakadályozni a fegyverek becsempészését a Gázai övezetbe. A kérdésről Jeruzsálemben beszélt az AFP-nek egy a neve elhallgatását kérő izraeli illetékes. A csapatátcsoportosítás előfeltételeként hangsúlyozta, hogy a békeszerződés módosításáról szó sem lehet. A könynyű fegyverekkel felszerelt, mintegy 750 határőr áttelepítését Hoszni Mubarak egyiptomi elnök vetette föl Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel folytatott levelezésében. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.