Egy váltókezelőt gyanúsítanak a moszkvai metróbaleset okozásával

Moszkva |

<p>Egy váltókezelőt gyanúsítanak azzal, hogy az ő hanyagsága vezethetett a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesetéhez, amelyben 22 utas meghalt és több mint 160 megsebesült.</p>

A moszkvai metró kelet-északnyugati irányú Arbatszko-Pokrovszkaja vonalán kedden siklott ki egy szerelvény három kocsija. Az egyik teljesen szétroncsolódott. A baleset helyi idő szerint reggel 9 óra körül, a csúcsforgalomban történt. A zsúfolt metrókocsikban elsősorban munkába siető emberek utaztak, amikor a szerelvény vezetője a Szlavjanszkij bulvar megálló előtt 200 méterrel hirtelen fékezett.

A lenta.ru orosz hírportál közlése szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy a gyanúsított elmulasztotta megvizsgálni a váltót, amely előzőleg javítás alatt állt. A több tonnás metrószerelvények okozta rezgés miatt a váltó kioldódhatott, a síneket átállította és az alagút falának irányította a súlyos balesetet szenvedett szerelvényt.

Az első kihallgatáson a kezelő elismerte, hogy nem ellenőrizte a váltó állapotát. A szerencsétlenség elsődleges okának eddig azt tartották, hogy egy váratlan feszültségesés miatt a biztonsági rendszer hamis vészjelzést adott ki, és a szerelvény vezetője talán emiatt vészfékezett. Más feltételezések szerint a kisiklott vagonok futóműszerkezetével, a kerekek felfüggesztésével lehetett probléma.

A Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna jelentése szerint a keddi a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesete volt. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter kedden közölte, hogy 12 halottat a három kisiklott vagonból emeltek ki, a többiek a metró előcsarnokában, illetve már a kórházban haltak bele sérüléseikbe.

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség szerdai jelentése szerint két külföldi is van a halálos áldozatok közöt: egy kínai és egy tádzsik állampolgár. A sebesültek között is vannak külföldiek, ukrán, moldovai, tádzsik, üzbég, illetve kirgiz állampolgárok. 

A Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar metrómegállók közötti szakaszról, ahol a baleset történt, több mint 1150 embert menekítettek ki, 161-en szorultak orvosi segítségre. Mintegy 140 főt kellett kórházba szállítani, közülük 42 sérültet intenzív osztályokon ápolnak. Szergej Szobjanyin főpolgármester szerdára gyásznapot hirdetett Moszkvában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?