Egy hosszú éjszaka a színházban

Hétalvók, ébredjetek!

Hétalvók, ébredjetek! mottóval rendezik meg idén a Színházak éjszakáját, a szombat este kezdődő programba 23 szlovákiai helyszín kapcsolódott be.

A Szlovák Színházi Intézet által koordinált rendezvénysorozat a horvátok által 2008-ban útjára indított Színházak európai éjszakájának a hazai „partnervállalkozása”. A színházak, művelődési házak egy olyan éjszakát ígérnek a nézőknek, amikor nem oltják le a villanyt, és az érdeklődők rendhagyó formában járhatják körül a színpadot. Ennek a célkitűzésnek a szellemében a bekapcsolódó intézmények a „klasszikus” színházi előadások mellett lehetőségeik szerint formabontó, a közönség és az alkotók közti határvonalat feloldó programokat kínálnak: van, ahol a színházi műhelyeket nyitják meg és közös munkára hívják a betérőket, van, ahol a próbafolyamatba engednek betekintést, máshol kvízzel, koncerttel, kiállítással csalogatják a nagyérdeműt.

A Színházak éjszakája 2016 Pozsonyban kínálja a legtöbb helyszínt és élményt – a fővárosban 16 színpad menüjéből válogathatunk. Még magyar nyelvű előadás is akad: Thirring Viola a Kis Színpadon vendégszerepel az Asszonytitkok című monodrámával (a kezdés időpontja szombat, 19 óra). Az összeállítás témája a női lét – Thirring Viola a női életszakaszokat barangolja be a 20. század jeles költőinek és festőinek műveiből válogatva. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?