Egy cseh szóvivő hibás "hadművelete" a gázai offenzíváról

Prága |

<p>Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Csehország kormányfőjének szóvivője "súlyos hibát" követett el azzal a nyilatkozatával, amelyben védelmi jellegűnek nevezte a Gázai övezet elleni izraeli szárazföldi hadműveletet - jelentette ki Prágában a cseh külügyminiszter.</p>

A szóban forgó szóvivő, Jiří Frantisek Potuzník szombaton kijelentette, hogy az utóbbi napok eseményeinek fényében a palesztinok elleni izraeli szárazföldi hadműveletet "inkább védelmi, mint támadó" akcióként értelmezi a cseh kormány. "Arról van szó, hogy átlépték a Gázai övezet határát, nincs erőszak, nincsenek áldozatok. További információkat várunk, több részletet kell megismernünk" - mondta Potuzník első nyilatkozatában.

Potuzník nyilatkozata után Schwarzenberg szombat este Brüsszelben kiadott közleményében rámutatott, hogy nem okozott meglepetést az izraeli szárazföldi művelet megindítása. Mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy az önvédelemhez való elvitathatatlan jog sem hatalmaz fel egyetlen államot sem olyan akciókra, amelyek a polgári lakosságot tömegesen sújtják. A külügyminiszter a Gázai övezet lakosainak szánt humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítését, valamint a tűzszünet helyreállítását szorgalmazta, az EU-külügyminiszterek december 30-i állásfoglalásával összhangban.

Schwarzenberg vasárnap a tévében kijelentette, hogy csakis a cseh külügyminisztérium nyilatkozata tekinthető az EU-elnökség hivatalos véleményének, (Potuzníké) "félreértés" volt. "Csehországnak nincs miért bocsánatot kérnie. Ez egy egyéni hiba volt, ami mindenkivel előfordul, velem is előfordult, amikor fiatal voltam. A szóvivő elismerte hibáját, ami helyes" - szögezte le. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?