Csehország elbúcsúzott Karel Schwarzenberg volt külügyminisztertől

Karel Schwarzenberg

Gyászmisével és állami tiszteletadással, vezető cseh politikusok, valamint magas rangú külföldi személyiségek részvétele mellett Csehország szombaton hivatalosan elbúcsúzott Karel Schwarzenberg volt külügyminisztertől, kormányfőhelyettestől, a TOP 09 párt egyik alapítójától és tiszteletbeli elnökétől.

Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét november 12-én, 85 éves korában érte a halál Bécsben.

A gyászmisét a hradzsini Szent Vítus-székesegyházban Jan Graubner prágai bíboros, a cseh katolikus egyház feje celebrálta. A Karel Schwarzenberg urnáját tartalmazó koporsót a gyászmise alatt az oltár előtt helyezték el. A Schwarzenberg család kék-fehér zászlójával letakart koporsót a temetést megelőző két napon egy másik prágai templomban ravatalozták fel, ahol több mint 11 ezer személy rótta le kegyeletét a politikus emléke előtt.

A Szent Vítus-székesegyházban megtartott gyászmisén megjelent Zuzana Čaputová szlovák államfő, illetve Luxemburg, Liechtenstein és Monaco uralkodóházainak képviselői. Jelen volt Miloš Zeman volt cseh államfő is.

Petr Pavel cseh köztársasági elnök rövid beszédben vett búcsút Karel Schwarzenbergtől.

„A modern cseh történelem egyik nagy személyisége távozott közülünk. Hűen szolgálta hazáját, az előítéletek nélküli, őszinte párbeszéd híve, rendkívüli politikus és diplomata volt. Karel Schwarzenberg hiányozni fog Csehországnak” – húzta alá Petr Pavel.

A prágai gyászszertartás az elhunyt kérésére a csehszlovák himnusszal zárult. A gyászszertartást a cseh közszolgálati és kereskedelmi televíziók mind egyenesben közvetítették.

A történelmi cseh–német arisztokrata Schwarzenberg család az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel után Ausztriába emigrált. A család cseh ágához tartozó Karel Schwarzenberg 1989 előtt politikailag és anyagilag is támogatta a csehszlovákiai ellenzéket, a rendszerváltás után visszatért Csehszlovákiába és az államfővé választott Václav Havel első hivatalvezetője lett. Aktívan bekapcsolódott a politikába, s két ízben is külügyminiszter volt (2007–2009, 2010–2013). A 2013-as, első közvetlen cseh elnökválasztáson a szavazatok 45 százalékának megszerzésével Miloš Zeman mögött a második lett. A kampányban élesen bírálta a 2. világháború után kiadott Beneš-dekrétumokat, melyek alapján a korabeli Csehszlovákiából kitelepítettek több mint hárommillió németet. Bernd Posselt, a kitelepített németek szövetségének elnöke szintén részt vett a prágai gyászszertartáson.

Karel Schwarzenberg az egyik nagymamája révén rokoni szálakkal is kötődött a magyarsághoz. A politikus 2007-ben döntő szerepet játszott abban, hogy a cseh történészek bizonyítékokat találtak arra, hogy Esterházy János, az 1956-ban a morvaországi Mírov várbörtönében elhunyt szlovákiai magyar politikus hamvai a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában nyugszanak.

Karel Schwarzenberg földi maradványait a prágai gyászszertartás után a dél-csehországi Orlík várkastély mellett álló családi sírkápolnában helyezik örök nyugalomra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?