Egy amerikai légicsapásban megölték Belmohtar dzsihadista vezért

Tripoli |

<p>Az amerikai hadsereg légicsapásokat hajtott végre szombaton Líbia keleti részén, és valószínűleg sikerült megölnie az al-Kaida terrorhálózat egyik veterán észak-afrikai vezetőjét, Mohtar Belmohtart - derült ki a nemzetközileg elismert líbiai kormány és a Pentagon bejelentéséből.</p>

Az észak-afrikai Magreb-országok és a Száhel-övezet leghírhedtebb dzsihadistájának számító Belmohtar nevéhez fűződik az algériai ain-amenászi gázmező 2013. januári megtámadása, amely legalább 35 túsz, köztük három amerikai állampolgár és 32 terrorista halálával végződött. A terrorcselekmény miatt vádat emeltek ellene az Egyesült Államokban.

Egy amerikai tisztségviselő vasárnap Washingtonban, neve elhallgatását kérve elmondta, hogy két F-15-ös vadászgép több 500 fontos (500 font mintegy 225 kilogramm) bombát is ledobott a támadásban. Illetékesek azt mondták, hogy egyelőre még folyik a csapás kiértékelése, a Pentagon szóvivője, Steve Warren ugyanakkor megerősítette, hogy a támadás célpontja Belmohtar volt és a hadsereg szerint a csapás sikerrel járt.

A líbiai kormány egy tisztségviselőjének vasárnap éjjeli közlése szerint az amerikai harci repülőgépek végeztek Belmohtarral. Kifejtette, "a terrorellenes együttműködés keretében végrehajtott akcióban" egy, az Anszar as-Saríja dzsihadista szervezethez kötődő csoportot vettek célba a kelet-líbiai Adzsdábíja városában, és öt embert megöltek, többeket pedig megsebesítettek. A név nélkül nyilatkozó illetékes szerint a csoport éppen fegyveres összecsapást vívott a líbiai hadsereg katonáival, akik egy kórházat védtek a városban.

Az Afganisztánt is megjárt Mohtar Belmohtar évek óta az Egyesült Államok által leginkább keresett terroristák közé tartozik, és már többször keltették halálhírét. Az ain-amenászi terrortámadás mellett az amerikai szövetségi hatóságok vádat emeltek ellene az al-Kaida támogatására szőtt összeesküvés és tömegpusztító fegyverek használata miatt is, és ötmillió dolláros (mintegy 1,4 milliárd forint) vérdíjat tűztek ki a 40-es éveiben járó, "félszemű" sejkként is ismert Belmohtar fejére.

Líbiában Moamer Kadhafi diktatúrájának négy évvel ezelőtti megdöntése óta teljes a zűrzavar, számos iszlamista milícia csatározik egymással, és vív harcot a világi kormányzatot támogató hadsereggel. Líbia keleti részén közben az al-Kaida és az Iszlám Állam is harcol egymással befolyásának kiterjesztéséért. 

Belmohtar május közepén megerősítette, hogy az általa alapított al-Murabitum csoport lojális az al-Kaidához, ugyanakkor cáfolta egy másik vezetőnek azt a nyilatkozatát, miszerint csoportja hűséget esküdött volna az Iszlám Állam szervezetének. Mindezek alapján feltételezhető volt, hogy mozgalmának vezetésében súlyos nézeteltérések vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?