Eddig több mint négyezer gép- és holttestmaradványt gyűjtöttek össze

<p>Eddig több mint négyezer roncs, illetve emberi maradványt gyűjtöttek össze a helyszínelők a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgép darabokra esett részeiből, illetve a 150 áldozat holttesteiből - közölte kedden a francia csendőrség.</p>

A katasztrófa helyszínén kedden is folytatódott a gép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozának a keresése. A katasztrófa helyszíne hétfő óta már nem csak helikopterrel, hanem szárazföldön is megközelíthető egy, körülbelül egy kilométer hosszú, buldózerekkel kialakított földúton.     A gép adatait rögzítő fekete dobozt jelkereső műszerekkel keresik a helyszínelők a fellazított talajban, mert azt feltételezik, hogy befúródhatott a földbe.    A sziklafalnál, ahol a repülőgép becsapódott, valamint annak környékén folyamatosan két helikopter köröz, azokról próbálják a helyszínelők a távolabbi területeken is megtalálni a szétszóródott roncsokat.    A nap folyamán a német hadsereg két helikopterét is várják a helyszínre.     A csendőrség április 8-ig tervezi a holttestek és a repülőgép nagyobb roncsainak összegyűjtését, azt követően a Lufthansa légitársaság költségére rendezik a területet.    A Germanwings német légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe, fedélzetén 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak. A düsselfordi ügyészség tájékoztatása szerint Andreas Lubitzot a pilótaengedély megszerzése előtti időkben öngyilkossági hajlam miatt kezelték. A kezelés lezárása után, egészen a legutóbbi időszakig több alkalommal előfordult, hogy orvosnál járt és betegállományba helyezték, de anélkül, hogy öngyilkossági hajlamot vagy idegenekkel szembeni erőszakosságra vonatkozó hajlamot állapítottak volna meg nála. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?