Eddig 66 millió adag vakcina érkezett az Európai Unióba, de csak 53 milliót adtak be

koronavírus-vakcina

Eddig 66 333 079 adag koronavírus elleni vakcina érkezett az Európai Unióba, amelyből 53 057 739-et adtak be, a legtöbbet lakosságarányosan Málta és Magyarország oltott – derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, pénteki összesítéséből.

Az ECDC szerint az Európai Unió lakosságának 10,7 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, míg a második adag a lakosság átlagosan 4,2 százalékához jutott el. 

Szintén élen jár a vakcinázásban a valamivel több mint félmillió lakosú Málta (18,3 százalék és 8,1 százalék), az 1,3 milliós Észtország (14,1 százalék és 5 százalék), az 5,5 milliós Finnország (13,6 százalék és 1,9 százalék), illetve az 1,2 milliós Ciprus (12,8 százalék és 4,9 százalék).

A 80 évnél nem fiatalabb korosztályban Izland, Málta, Írország és Finnország oltott arányaiban a legtöbbet, míg a 70–79 év közöttiek vakcinálásában Magyarország, Litvánia, Lengyelország és Franciaország áll a legjobban. A 60–69 éves korosztály esetében szintén Magyarország vezet, megelőzve Észtországot, Görögországot és Finnországot. Az 50–59 évesek körében Máltát követi Magyarország, majd Észtország és Dánia. A rangsort az első oltásadagjukat megkapott állampolgárok száma alapján, lakosságarányosan állították össze.

Az ECDC adatai szerint Magyarország eddig 2 562 000 adag vakcinához jutott; ennek 73 százalékát, 1 870 018 adagot használt fel. A kapott oltóanyagok felhasználásában Olaszország, Litvánia, Dánia és Észtország áll a legjobban.

Lakosságarányosan a legtöbb adag oltást Magyarország szerezte be: 31,8 adag vakcina jut 100 felnőtt (18 évnél idősebb) lakosra. Magyarországot Ciprus (23,9 adag/100 lakos), Észtország (22,5 adag/100 lakos) és Írország (21,7 adag/100 lakos) követi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?