Eddig 17,4 milliárd euró értékű orosz vagyont sikerült befagyasztani az EU-ban

Didier Reynders

Ez idáig 17,4 milliárd euró értékű, szankciós intézkedés alatt álló orosz vagyont sikerült befagyasztani az Európai Unióban az Ukrajna elleni orosz háború miatt, ami jelentős összeg, de a lefoglalások 90 százalékát mindössze hét tagállam hajtotta végre – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja csütörtökön Luxembourgban.

Az uniós tagállamok igazságügyi minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón a belga biztos elmondta, hogy minden tagállamnak végre kell hajtania a szankciós intézkedéseket, és ezekről jelentést kell tenniük az Európai Bizottságnak. Mint mondta, az Európai Bizottság és az európai főügyész is felvetette az Európai Ügyészség megbízatásának esetleges kiterjesztését az uniós szankciók megsértésének üldözésére, de a téma még alapos megfontolást igényel.

Reynders elmondta továbbá, hogy 14 uniós tagállam az ukrán hatóságokkal együtt – és az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségének (Eurojust) támogatásával – közös nyomozócsoportot hoztak létre, hogy elősegítsék az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos bűnügyi nyomozást. „A tagállamok további 7 millió eurót biztosítanak a Nemzetközi Büntetőbíróság támogatására, valamint az Ukrajnának a bizonyítékok összegyűjtéséhez nyújtott törvényszéki támogatásra” – tette hozzá. Arra az újságírói kérdésre, miszerint az EU támogatja-e egy Kijev által szorgalmazott különleges bíróság létrehozását a háborús bűnökkel kapcsolatban, a biztos azt válaszolta, hogy legelőször a már létező jogi infrastruktúrát kellene alkalmazni. Hozzátette, hogy a különleges bíróság kérdésében a tagállamok kormányait tömörítő Tanácsnak nincs egyelőre közös álláspontja.

Azzal kapcsolatban, hogy uniós nagykövetek december 19-ig adtak határidőt Magyarországnak, hogy végrehajtsa a vállalt korrupcióellenes reformokat annak érdekében, hogy elkerülje az uniós források felfüggesztését, Reynders elmondta, hogy ez „logikus” döntés, mivel a bizottságnak meg kell vizsgálnia az Országgyűlés által elfogadott törvényeket és azok végrehajtását, „ami időbe telik”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?