Eddig 121 ember került őrizetbe a szíriai hadművelet becsmérlése miatt

Ankara |

Az északkelet-szíriai török hadművelet szerdai kezdete óta 121 embert vettek őrizetbe a török hatóságok az offenzíva becsmérlése, Törökország megszállónak minősítése miatt – jelentette be pénteken Ankarában Süleyman Soylu török belügyminiszter.

Soylu közölte azt is, hogy hasonló okokból közel 500 közösségimédia-fiókot átvilágítottak.

Leszögezte: nem fogják eltűrni – legyen az bármelyik szervezet is –, hogy „a terrorizmussal harcoló hőseiket” a közösségi médiában megszállóknak nevezzék. A török belügyminiszter hozzátette: árulók azok, akik háborúnak nevezik a katonai beavatkozást, mert a háború az két ország között zajlik. Ez a hadművelet azokat a terroristákat likvidálja, akik bajt próbálnak hozni az országra – hangoztatta.

Recep Tayyip Erdogan török elnök október 9-én jelentette be, hogy a török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Nyilatkozataik miatt nyomozás indult csütörtökön a második legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnöke, Sezai Temelli és Pervin Buldan, illetve a HDP további három képviselője ellen is „terrorista propaganda” terjesztése, valamint „a török kormány nyilvános megsértése” miatt.

A legtöbb ellenzéki párt támogatja az északkelet-szíriai katonai beavatkozást, a HDP viszont az akció leállítására szólított fel, és inváziós kísérletnek minősítette a török offenzívát.

Temelli szerdán úgy fogalmazott, hogy a török kormány mindössze hanyatló népszerűségét próbálja helyreállítani.

A párt tagjain kívül további 78 ember ellen indult eljárás csütörtökön, mert a közösségi médiában bírálták a szíriai offenzívát. A hatóságok szerint ez kimeríti a közösség elleni izgatás és a terrorista propaganda terjesztése büntetőjogi tényállását.

Az intervenció ellen a fővárosban Ankarában, valamint a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Diyarbakirban csütörtökön tiltakoztak is. Diyarbakirban vízágyút vetett be a rendőrség a tüntetők szétoszlatására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?