Ebola - Hatásos a japán kutatók által kifejlesztett gyógyszer

Dakar |

<p>Az első tesztekből ítélve hatásos az ebola ellen japán kutatók által kifejlesztett Favipiravir nevű gyógyszer, ezért szerte Nyugat-Afrikában hozzáférhetővé kell tenni az orvosságot - közölte a gyógyszer hatékonyságát Guineában tesztelő egészségügyi szövetség, az ALIMA.</p>

A szövetség szerint a gyógyszer alkalmazása után a könnyű vagy közepesen súlyos tüneteket mutató betegek halálozási aránya 30 százalékról 15-re csökkent, hatástalannak bizonyult viszont a Favipiravir azoknál a betegeknél, akik már súlyos állapotban voltak, amikor megkapták.

"Úgy gondoljuk, hogy ez elegendően bátorító jel ahhoz, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé tegyük a gyógyszert az ebolafertőzöttek számára" - mondta hétfőn Augustin Augier, az ALIMA főtitkára, egy délkelet-guineai egészségügyi központ vezetője.

A guineai kormány meg engedélyezte a Favipiravir alkalmazását más egészségügyi központokban, ahol összességében negyven beteget gyógyítanak. Sok szakértő azon a véleményen van, hogy a gyógyszert engedélyeztetni kellene Sierra Leonában is, ahol jelenleg feltehetően 160-nál több fertőzött van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban azon az állásponton van, hogy további kísérletekre van szükség, mert nincs még elegendő adat a messzemenő következtetések levonására a Favipiravir hatékonyságával kapcsolatosan. Ettől függetlenül minden ország maga dönti el, hogy alkalmazza-e a japán orvosságot.

A Favipiravirt eredetileg influenza ellen fejlesztette ki a Fujifilm Holdings japán cégóriás egyik leányvállalata. Az ebolajárvány tavaly mintegy tízezer ember halálát okozta szerte Nyugat-Afrikában. Mára az új megbetegedések száma csökkent ugyan, de szakértők szerint még sokat kell tenni ahhoz, hogy felszámolják a teljesen járványt a leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban, Libériában, Guineában és Sierra Leonéban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?