Ebola - Gyógyultan kiengedték a kórházból az egyetlen szenegáli fertőzöttet

Dakar |

<p>Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból az egyetlen szenegáli Ebola-fertőzöttet - közölte szerdán egy magas rangú egészségügyi tisztségviselő.</p>

A 21 éves egyetemistát, aki a szomszédos Guineából érkezett, augusztusban szállították a főváros, Dakar egyik kórházába.    "Pénteken és 48 órával később is vérvizsgálatot végeztünk, mindkettőnek negatív lett az eredménye. Ez nagyon jó hír a beteg és az ország számára is" - mondta Papa Amadou Diack, az egészségügyi minisztérium illetékese.    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden arról számolt be, hogy még két Ebola-gyanús esetet vizsgálnak Szenegálban, azonban egyelőre egyik páciensnél sem igazolt a kór megléte. A rettegett betegség Szenegálban való megjelenése újabb aggodalmat keltett, mivel az Atlanti-óceán partján fekvő ország a nyugat-afrikai régió legfontosabb közlekedési- és szállítási csomópontja, ahonnan a járvány könnyen továbbterjedhet.    Hivatalos adatok szerint szeptember 6-ig 2296-an haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírustól eddig 4293 ember lett beteg.    Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?