Ebola - A járvány Libéria összes tartományára kiterjedt

Monrovia |

<p>Libéria összes tartományát elérte az Ebola-járvány - jelentette be csütörtökön az ország államfője.</p>

Ezt a nyugat-afrikai országot sújtja leginkább a vérzéses láz, és innen került a vírus az Egyesült Államokba, ahol az első Afrikán kívüli fertőzés megjelent. Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök arra kérte az ENSZ által az Ebola elleni harcra szeptemberben létrehozott missziójának (UNMEER) az országában tartózkodó vezetőjét, Anthony Banburyt, hogy támogassa a betegség terjedésének megfékezését a távoli vidékeken.

"A megfertőzött emberek a városokat elhagyva eldugott településeken rejtőznek el" - mondta az államfő az elnöki hivatal közleménye szerint. Sirleaf asszony azt is közölte, hogy mind a 15 tartományból jelentettek már megbetegedéseket.

Az elnök egy szerdai interjúban még arról számolt be, hogy még a legsúlyosabban fertőzött Monroviában is a stabilizálódni kezdett a helyzet, kevesebben jelentkeznek az egészségügyi intézményekben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi jelentése szerint azonban 7178 megbetegedést és 3338 halálesetet regisztráltak, ennek több mint a felét Libériában. A WHO szerint ez utóbbi országban alábecsülték az új megbetegedések számát.

A libériai kormány sajnálkozását fejezte ki, hogy a Monrovia közelében lévő Roberts nemzetközi repülőtéren életbe léptetett drákói rendszabályok ellenére egyik állampolgára behurcolta a vírust az Egyesült Államokba. Az eset az "Ebola-válság nemzetközi méreteiről" tanúskodik – jelentette ki Lewis Brown tájékoztatási miniszter. Hozzátette: "a nemzetközi közösség egészének érdeke a járvány legyőzése".

Az amerikai közegészségügyi és járványügyi hatóság (CDC) egyik szakértője, Tom Kenyon szerdán Monroviában hangsúlyozta, hogy nem történt hiba a repülőtér szűrő rendszerében, a páciensen ugyanis a repülés idején még nem mutatkoztak a betegség tünetei.

Londonban csütörtökön értekezletet tartottak a járvány elleni küzdelemről a Libériával szomszédos Sierra Leonéban, amelynek Nagy-Britannia 125 millió fontos (49,5 milliárd forint) segítséget ígért. Ebből az összegből egyebek mellett 700 kórházi ágyat létesítenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?