EBESZ-ülés a terrorizmusról

Bukarest. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) nagyobb szerepet kell játszania a terrorizmus elleni küzdelemben – mondta a román elnök tegnap Bukarestben, megnyitva a szervezet miniszteri tanácsának 9. ülését.

Bukarest. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) nagyobb szerepet kell játszania a terrorizmus elleni küzdelemben – mondta a román elnök tegnap Bukarestben, megnyitva a szervezet miniszteri tanácsának 9. ülését. Mircea Geoana román külügyminiszter, aki a szervezet soros elnöki tisztét tölti be, úgy vélte, hogy az EBESZ-nek ki kell használnia azt a nemzetközi partnerséget, amely az Amerikában lezajlott tragikus események után bontakozott ki. Geoana rámutatott: a szeptemberi terrortámadások után javult a légkör az EBESZ-en belül, ahol Oroszország és a Nyugat több ízben heves vitába bonyolódott Csecsenföld miatt. „Új légkör uralkodik Oroszország és a Nyugat között. Többé nincsenek jó és rossz terroristák. Mindegyiket üldöznünk kell” – fejtegette Geoana. Egy névtelenségbe burkolózó nyugati diplomata mindenesetre azt mondta az AP-nek, hogy Oroszország még mindig húzódozik a csecsenföldi EBESZ-misszió tevékenységének elfogadásától.

Colin Powellt, az amerikai diplomácia irányítóját ma várják Bukarestbe, még annak a politikai nyilatkozatnak az elfogadása előtt, amely a nemzetközi terrorizmus elleni közös stratégiát körvonalazza majd. Az EBESZ-értekezleten részt vesznek 11 közel-keleti, ázsiai és afrikai ország tisztségviselői is. Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerint az EBESZ válságának a leküzdése a tét a bukaresti tanácskozáson. Újságíróknak azt nyilatkozta, hogy az EBESZ csak akkor nyerheti vissza eredeti szerepét és válhat újra az egyik legfontosabb összeurópai biztonsági fórummá, ha tartalmas dokumentumot fogadnak el az Európát fenyegető kihívásokra adandó válaszok közös kereséséről. Álláspontja szerint mélyreható reformmal hatékonyabbá kell tenni a szervezet működését is.

A legfontosabb dokumentum, amelyet az EBESZ 55 tagállamának külügyminiszterei Bukarestben el kívánnak fogadni, a nemzetközi terrorizmus elleni akcióterv. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?