Duterte az ICC főügyészének őrizetbe vételével fenyegetőzik

Rodrigo Duterte

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök azzal fenyegetőzött pénteken, hogy őrizetbe veteti a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét, ha vizsgálódni fog a szigetországban, mert szerinte ehhez nincs joga azután, hogy Manila felmondta tagságát az ICC-ben.

Duterte több indokot is felsorolt, alátámasztandó azt, hogy az ICC-nek nincs joghatósága felette. Szerinte a tagság felmondása után efelől semmi kétség se lehet. Az államfő azt firtatta, hogy milyen felhatalmazással tartózkodik Fatou Bensouda főügyész az országban a tagság felmondása után. "Nem folytathat semmilyen eljárást itt, ha nincs ennek jogi alapja. Ez illegális, és őrizetbe vetetem" - hangoztatta az államfő.

Duterte március közepén jelentette be, hogy felmondja országa tagságát az ICC-ben, és azonnali hatállyal visszavonja a testület statútumának ratifikálását, mert ENSZ-illetékesek  alaptalanul támadták őt, és a nemzetközi közösség "az emberi jogok kegyetlen és könyörtelen megszegőjeként" próbálja őt beállítani. Az ENSZ március végén értesítette az ICC-t arról, hogy beérkezett a Fülöp-szigetek írásbeli értesítése. Jogászok már a bejelentéskor felhívták a figyelmet arra, hogy az ICC-nek minden joga megvan ahhoz, hogy azt az időszakot vizsgálja, amíg az ország részese volt a bíróságot létrehozó nemzetközi szerződésnek.

Fatou Bensouda, az ICC főügyésze februárban jelentette be, hogy előzetes vizsgálatot indított, megállapítandó, történtek-e emberiesség elleni bűncselekmények a kábítószeres bűncselekményekkel gyanúsítottak ellen indított véres háború során, és az ICC-nek eljárást kell-e indítania az ügyben. Az ügyben egy Fülöp-szigeteki ügyvéd nyújtott be panaszt Duterte és más manilai vezetők ellen.

A rendőrség a 2016 júliusa, a drogkereskedelem felszámolására indított nagyszabású akció kezdete óta több mint négyezer embert öltek meg. A hivatalos magyarázat szerint olyan drogdílerekről van szó, akik ellenállást tanúsítottak a letartóztatáskor. Emberi jogi aktivisták szerint azonban sok esetben egyszerűen meggyilkolták őket, amit a rendőrség tagad.

A Nemzetközi Büntetőbíróságot 2002-ben hozták létre. Ez a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A világ első állandó háborús törvényszéke csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága a római alapokmányt ratifikáló több mint száz országra terjed ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?