Döntöttek a német szociáldemokraták, kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások a konzervatívokkal

Berlin |

<p>Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) kibővített választmánya vasárnapi berlini ülésén felhatalmazta a párt vezetését arra, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdjen az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal.</p>

Sigmar Gabriel pártelnök az ülés után elmondta: a testület csaknem 85 százalékos többséggel támogatta az elnökség indítványát, amelynek alapján tíz sarkalatos pontot tartalmazó programmal, köztük az egységesen kötelező minimálbér bevezetésére vonatkozó javaslattal kezdik meg a tárgyalásokat.     A kormány karácsonyra alakulhat meg, amennyiben a tárgyalások sikerre vezetnek és az SPD tagsága úgy dönt a koalíciós szerződésről rendezendő pártszavazáson, hogy a párt kormányra léphet a CDU/CSU pártszövetséggel - mondta Sigmar Gabriel.    A konzervatívok és a szociáldemokraták a II. világháború óta kétszer kormányoztak együtt, legutóbb a 2005-2009-es ciklusban. A koalíciós tárgyalások első fordulóját várhatóan szerdán tartják meg.    A tárgyalásokra készített programban nem szerepel az SPD egyik fő választási ígérete, a legmagasabb jövedelmű rétegek adóterhének növelése. A szociáldemokraták már korábban, a konzervatívokkal folytatott előzetes egyeztetések során hangsúlyozták, hogy nem ragaszkodnak ehhez, és várják a konzervatívok javaslatait arra, miként lehet adóemelés nélkül megvalósítani a társadalmi igazságosság és a versenyképesség erősítéséhez szükséges fejlesztéseket. A vasárnap elfogadott programban kiemelték, szó sem lehet arról, hogy a szociális juttatások megkurtításával növeljék a kormány mozgásterét.    Az SPD a munkaügyi szabályozás területén az óránkénti 8,5 eurós minimálbér bevezetése mellett rögzíteni kívánja a koalíciós megállapodásban, hogy a kormány fellép a vállalkozói szerződés, a rövidített munkaidő és a munkaerő-kölcsönzés lehetőségeivel való visszaélések ellen. Külön pontban foglalkoznak egyebek mellett a nyugdíjrendszer és az ápolásbiztosítási rendszer korszerűsítésével, a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolásával, a bevándorlási politika megújításával és az önkormányzatok terheinek csökkentésével, valamint az oktatási rendszer és a kutatás-fejlesztés állami támogatásának növelésével.    Nem belpolitikai vonatkozású ügyek a tízpontos program végén fordulnak elő. A kilencedik pontban elsősorban a pénzügyi piacok működését szabályozó előírások szigorítását sürgetik, a tízedikben pedig mindenekelőtt a gazdaságösztönző elemek erősítését az euróövezeti válság kezelésében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?