Donald Tusk: Lengyelország nem fogadja el Németország határellenőrzések kiterjesztésére vonatkozó döntését

donald tusk k

Lengyelország nem fogadja el Németország azon döntését, amellyel a hét elején kiterjesztette az ellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében – közölte Donald Tusk lengyel miniszterelnök hozzátéve, hogy ezen intézkedésnek nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi erőfeszítéseket.

Tusk a dél-lengyelországi Wroclaw városában az árvízvédelmi válságstáb ülésén beszélt minderről pénteken este, miután arról tájékoztatták, hogy a mentési munkálatokat hátráltathatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások.

A lengyel kormányfő elmondta, utasította az európaügyi és belügyminiszterét is, hogy sürgősen üzenjék meg a német félnek, hogy Lengyelország nem fogadja el (a határellenőrzésekre vonatkozó) döntését, illetve hogy annak nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi műveleteket”.

Németország hétfőn kiterjesztette a határellenőrzést valamennyi határára. Az intézkedése egyelőre fél évig lesz hatályban.

A Boris nevű mediterrán ciklon súlyos áradásokat okozva vonult végig Európa központi és keleti részén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?