Donald Trump egy újabb riválisa találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel Kijevben

Chris Christie

Chris Christie amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump egyik párton belüli riválisa Ukrajnába látogatott, találkozott pénteken Kijevben Volodimir Zelenszkij elnökkel, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította őt.

A New Jersey-i kormányzó a Zelenszkijjel való találkozó előtt ellátogatott a bucsai tömegmészárlás helyszínére, és a Kijev melletti Irpinyben is megtekintette a harcok okozta károkat.

Christie elmondása szerint azért utazott Ukrajnába, hogy általa az amerikaiak betekintést kapjanak a háború okozta veszteségekbe. Leszögezte: egyetért azzal, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogassa Ukrajnát.

„Annak vagyok a híve, hogy Ukrajna több segélyt kapjon, több jelentős segélyt és széles körű támogatást” – mondta Zelenszkijnek, aki úgy válaszolt: fontosnak tartja, hogy ezeket a szavakat közvetlenül Christie-től hallja.

Az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok közül elsőként, júniusban Mike Pence – aki Trump alelnöke volt 2017 és 2021 között – járt Ukrajnában, és találkozott Zelenszkijjel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?