Dizájner drogokat árusító internetes céget számoltak fel

Budapest/Komárom |

<p>Egy budapesti családi vállalkozás működtette azt az internetes céget, amely úgynevezett dizájner drogokat árusított, és heti kétszeri postázással mintegy háromszáz embernek árulta a bódító hatású szereket - számolt be Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főnyomozója a szlovák és magyar hatóságok közös nyomozásáról tartott szerdai sajtótájékoztatón.</p>

A dizájner drogok olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán szereplő tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő, kijátszva ezzel a törvényt.

A budapesti cég, amely már hosszú idő óta különféle bódító hatású, pszichoaktív anyagokat, kábítószereket árusított, az ilyen szereket tiltó rendelet áprilisi hatályba lépése után működését Szlovákiába helyezte át, és ott csomagolva csempészték Magyarországra a Kínából postán nagyobb tételben rendelt termékeket. Hetente kétszer 150-180 csomagot adtak át a futárnak, így május 8-tól június 4-ig, az elfogásuk napjáig mintegy 220 kilogramm különféle vegyületű anyagot árusítottak, csaknem 22 millió forint értékben - mondta el a főnyomozó.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a céget egy 50 éves nő, 33 éves élettársa, valamint az asszony 28 és 29 éves fia működtette. A négy gyanúsítottat a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a szlovák társszervekkel közösen fogták el Budapesten. XII. kerületi lakásukban 194 különféle fajtájú, előre csomagolt kábítószergyanús anyagot foglaltak le, a szlovák rendőrök pedig a szlovákiai Komáromban egy telephelyen - ahol csomagolták és szortírozták az anyagokat - 4 kiló kábítószergyanús terméket és egyéb bizonyítékot találtak.

K. Viktor 33 éves egri lakost a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a többiek szabadlábon védekezhetnek, ellenük kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt indult eljárás. A hatóságok zárolták a futárszolgálat utánvételi számláján található 20 millió forintot, amely a postán feladott csomagok értékesítéséből származik.

A rendőrség kezdeményezte, hogy függesszék fel a weboldal működését, amely jelenleg is elérhető, rajta több termék részletes leírását lehet elolvasni. Csákó Ibolya a sajtótájékoztatón megjegyezte, az új dizájner drogok 2005-től jelentek meg Európa-szerte, Magyarországon pedig 2008-ban szembesültek először ezzel a helyzettel. Az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári szünidőben újra fellendülhet ez ilyen anyagok iránti kereslet, és arra figyelmeztetett, hogy még az eladók sem tudják pontosan, milyen hatással lehetnek a különféle vegyületek az emberi szervezetre.

A dizájner drogok visszaszorítását célzó rendelet - amely a konkrét szerek mellett az alapvegyületeket felsoroló listát is tartalmazza - idén április 3-án lépett hatályba.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?