Diplomáciai nagyüzem lesz ma Luxemburgban

Brüsszel.

Brüsszel. Határozott hangú nyilatkozatban bírálják majd a kiszivárgott hírek szerint Izraelt az Európai Unió külügyminiszterei mai, luxemburgi tanácskozásukon: a szervezet tagállamai ugyanis helytelenítik a zsidó állam területe és Ciszjordánia közötti „biztonsági kerítés” építését, s az izraeli haderő pénteki, gázai övezeti behatolását, amely hét palesztin halálát okozta, s amelyet az EU illetékesei „az erő túlzott alkalmazásának” minősítenek.

A külügyminiszterek egyben azt is sürgetni fogják, hogy az új palesztin miniszterelnök kapjon valódi hatáskört, hogy a biztonsági szolgálatok mind az ő ellenőrzése, irányítása alá kerüljenek és hogy kormánya legyen határozott a reformok folytatásában.

A külügyminiszteri tanácskozás fontos témája lesz az iraki és az iráni helyzet. Az elsőnek különös aktualitást ad, hogy már csak 10 nap van hátra a Madridban tartandó nemzetközi adományozói konferenciáig, ahol a remények szerint a világ országai és a különböző nemzetközi szervezetek jelentős összegeket ajánlanak majd fel az iraki újjáépítés segítésére. Az Európai Bizottság már bejelentette, hogy 2004-re 200 millió eurót szán erre a célra az EU költségvetéséből, s ehhez jönnek még az egyes tagállamok külön felajánlásai. Nagy-Britannia ugyan sürgette, hogy emeljék meg a 200 milliós összeget, de ezt a többi tag állítólag nem támogatta. Irán kapcsán pedig többek között arról vitatkoznak majd, hogy az EU terjesszen-e be közös javaslatot az ENSZ illetékes bizottsága elé az emberi jogok iráni megsértéséről: ezt ĺrország, Hollandia és Nagy-Britannia támogatná, a többiek viszont óvatosak a kérdésben.

A külügyminiszteri találkozón szó lesz a világ többi feszültséggócáról is (Afganisztán, Balkán, Kongói Demokratikus Köztársaság), de a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a tervek szerint csak késő délután kerül majd napirendre: ez az Európai Unió alkotmánytervezetének vitája. A végleges szöveg kidolgozására összehívott kormányközi értekezlet ünnepélyes nyitóülése éppen egy hete volt Rómában, s a tanácskozáson újra felszínre kerültek a jelenlegi és jövőbeli tagállamok ellentétei: az egyik csoport (alapvetően az EU alapító tagjai, azaz Franciaország, Németország, Olaszország, a Benelux-államok, s mellettük még Nagy-Britannia) a konvent által készített tervezet elfogadása mellett érvel, a másik csoport viszont (Spanyolország, az EU kisebb tagállamai, valamint a jövőre csatlakozók) számos változtatást javasolna. A kormány- és államfők a munka gyakorlati részét külügyminisztereikre bízták, s a hétfői luxemburgi ülésen az előrejelzések szerint szóba kerül majd három, igencsak vitatott témakör: az EU soros elnökségének megtartása, vagy megreformálása, az Európai Bizottság létszáma, összetétele, valamint a közös külügyminiszteri poszt létrehozása.

Luxemburg egyébként igazi diplomáciai nagyüzem színhelye lesz hétfőn: a külügyminiszterek mellett az EU jelenlegi és jövendőbeli tagjainak agrárminiszterei is itt tanácskoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?