Demszky: Kóka frakcióvezetőnek se kell

Budapest |

<p>Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához. Erről a szabad demokrata politikus az ATV Egyenes beszéd című hétfő esti műsorában beszélt.</p>

Elég nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez szakadással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok, mondta Demszky Gábor. A főpolgármester azt is közölte, hogy nem volt Fodor elkötelezettje, s ha most Kóka lenne a pártelnök, akkor Fodornak mondaná, hogy lépjen vissza.

De így Kókának mondja, hogy adja át a frakcióvezetői posztot Fodornak, vagy annak, akit Fodor felkér.

Demszky szerint az lenne a legoptimálisabb, ha Kóka magától távozna, mert nem lenne szerencsés belemenni egy hatalmi szkanderezésbe. Ám, ha mégis így lesz, akkor Fodor Gábornak a főpolgármester szerint megvan a többsége, hogy lenyomja Kókát - olvasható a tévé összefoglalójában.

Azzal viszont egyetért a liberális ügyvivő a dokumentum szerint, hogy Kókának mindenképp jár valamilyen kárpótlás, ám arról nem beszélt, hogy a frakcióvezetés átadásért cserébe mit ajánlhatna fel neki az SZDSZ.

Azt viszont szóba hozta, hogy az ő, azaz a főpolgármester posztját 18 éve nem szokta más liberális politikus szeretni. (MTI)

 

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?