Dél-koreai forrás: a napokban nem várható rakétakilövés

Szöul/Moszkva |

<p>Egy dél-koreai kormányforrás szerint nem várható, hogy Észak-Korea a közeli napokban újabb rakétakilövést hajt végre.</p>

 

A hírügynökségek által idézett forrás mindezt azzal indokolta, hogy dél-koreai információk szerint Észak-Korea az elmúlt két napban nem helyezte át közepes hatótávolságú rakétáinak mozgatható kilövőállásait. Ez - mint hozzáfűzte - azt valószínűsíti, hogy észak-koreai rakétakilövésre a közeli jövőben nem kerül sor.      A Dél-Koreában tartózkodó Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szombaton a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetbe látogatott. Rasmussen személyében első ízben kereste fel egy NATO-vezető a demilitarizált övezetet az atlanti szövetség fennállása óta. Megfigyelők éppen ezért úgy vélekedtek, hogy a vizit mindenekelőtt szimbolikus jelentőségű volt, és azt célozta, hogy a NATO demonstrálja határozott kiállását Dél-Korea mellett.     A Yonhap dél-koreai hírügynökség ezzel egy időben Szergej Lavrov orosz külügyminisztert idézte, aki állást foglalt az Észak-Korea atomprogramjával foglalkozó, hat ország képviselőiből álló nemzetközi tárgyalások felújítása mellett. Lavrov még pénteken este nyilatkozott erről Svájcban, hangsúlyozva: ha minden érintett ország kész a tárgyalásokra, Moszkva természetesen támogatja azokat.     A szóban forgó nemzetközi tárgyalások - amelyeken a két Korea, továbbá Oroszország, az Egyesült Államok, Japán és Kína képviselői vettek részt, 2008 decemberében megszakadtak. A megbeszélések eredeti célja a Koreai félsziget nukleáris fegyvermentesítése. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?