Decemberben csökkentek a német termelői árak

euró pénz

Németországban a termelői árak éves szinten 8,6 százalékkal csökkentek decemberben, nagyobb mértékben a 8  százalékos piaci várakozásnál és jelentősebben a novemberi 7,9 százalék esésnél – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.

Decemberben már hatodik hónapja jegyeztek fel csökkenést.

Az energiaárak 23,5 százalékkal csökkentek éves összevetésben, az áram ára 35,6 százalékkal, a földgázé 22,4 százalékkal, az ásványolajtermékeké pedig 6,7 százalékkal esett.

A köztes termékek ára 3,7 százalékkal mérséklődött, különösen a fémek 9,4 százalékos és a vegyi alapanyagok 10,4 százalékos áresése miatt.

Eközben 3,2 százalékkal drágultak 2022. decemberéhez képest a nem tartós fogyasztási cikkek, az élelmiszerárak 2,8 százalékkal nőttek.

Az energiaárakat nem számítva a termelői árak 0,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Decemberben a termelői árak 1,2 százalékkal csökkentek novemberhez képes, amikor kisebb, 0,5 százalékos csökkenést mértek.

A Destatis számításai szerint tavaly átlagosan 2,4 százalékkal csökkentek a termelő árak a 2022. évi 32,9 százalékos növekedés után. A termelői árakra tavaly az energiaárak alakulása volt a legnagyobb hatással. Az energiaárak átlagosan 12,6 százalékkal estek a 2022 évi 86,2 százalékos emelkedés után.  A villamos energia ára éves átlagban 22,2 százalékkal, a földgázé 9,2 százalékkal, az ásványolajtermékeké pedig 10,9 százalékkal esett 2022-hez képest.

Az energiaárak nélküli termelői árak 3,6 százalékkal nőttek tavaly az egy évvel korábbi 14,0 százalékos emelkedést követően.

A köztes termékek árai 2022. évi 19,4 százalékos csökkenés után tavaly átlagosan 0,6 százalékkal estek vissza.

A tartós fogyasztási cikkek tavalyi átlagos áremelkedése 6,7 százalékra lassult a 2022. évi 9,7 százalékról,

A nem tartós fogyasztási cikkek átlagosan 9,2 százalékkal drágultak tavaly az egy évvel korábbi 14,4 százalékos árnövekedés után. Az élelmiszerárak 10,8 százalékkal nőttek 2022-höz képest. Kiemelkedően nagy áremelkedést regisztráltak a cukor (+64,1 százalék), valamint a feldolgozott burgonya és burgonyatermékek (+33,5 százalék) esetében – derül ki a Destatis adataiból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?