Dagad a botrány: Börtönbe kerülhet a cseh kabinet egy része?

Prága |

<p>Nem mond le a cseh kormányfő a munkatársai elleni rendőrségi akciók miatt. Ezt maga Petr Necas jelentette be csütörtök délutáni rendkívüli sajtóértekezletén, Prágában. &quot;Nem mérlegelem jelenleg lemondásomat és a kormány lemondását, mivel tudtommal nem követtem el semmilyen törvénytelenséget&quot; - hangsúlyozta Necas. Ugyanakkor cáfolta azokat a nap folyamán elterjedt híreszteléseket, miszerint beteg volna.</p>

 Nincs semmiféle információ a birtokomban arra vonatkozóan, hogy munkatársaim bármiféle bűncselekményt követtek volna el - jelentette ki a miniszterelnök.
    Necas leszögezte, hogy bizalma továbbra is töretlen kabinetfőnöke, Jana Nagyová iránt, akit a rendőrség őrizetbe vett. Azt mondta, hogy a rendőrség lépése Nagyová ellen "nem a prágai ügyeket, hanem a katonai titkosszolgálattal való kommunikációt érinti".
    A kormányfő délután öt óra tájban szólalt meg első ízben azzal kapcsolatban, hogy a korrupcióellenes rendőrség az éjjeli óráktól kezdve razziát tart a miniszterelnöki hivatalban, s Nagyová mellett állítólag őrizetbe vette Lubomír Poult, a hivatal igazgatóját is. Délután a Npovoinky.cz hírportál úgy értesült, hogy őrizetbe vették Milan Kovandát, a cseh katonai hírszerzés igazgatóját is.
    A cseh korrupcióellenes rendőrség korábban megerősítette, hogy a csütörtökre virradóra megindított rendőrségi akció a kormányhivatalt és a védelmi minisztériumot is érinti, s embereket vettek őrizetbe.
    "Az akciót hónapokig tartó előkészítés előzte meg. Megerősíthetem, hogy az akció folyamán őrizetbe vételek történtek, és hogy az akció a kormányhivatalt és a védelmi minisztériumot is érinti" - közölte Pavel Hanták, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) szóvivője. Azt, hogy mi az akció célja, a szóvivő nem közölte, s neveket sem mondott. Ugyanakkor hangsúlyozta: a rendőrség az ügyészség tudtával, a törvények alapján jár el.
    Botrányos, és elfogadhatatlan, hogy a cseh politikai vezetésnek nincs semmiféle pontos és konkrét információja a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciójával kapcsolatban - jelentette ki Miroslava Nemcová, a cseh képviselőház elnöke.
    "A korrupcióellenes rendőrség sajtótájékoztatója botrány. Semmit nem mondtak. Tarthatatlan az a helyzet, hogy sem a politikusoknak, sem a közvéleménynek órák óta nincsenek információi arról, miért hatolt be éjjel a rendőrségi kommandó a kormányhivatalba, s valójában mi történik az országban" - nyilatkozta Nemcová a hírtelevízióban. Sürgette, hogy haladéktalanul, mihamarabb találkozzanak a legfelsőbb cseh politikai vezetők, s vitassák meg a kialakult belpolitikai helyzetet.
    A délután folyamán aranyat, pénzt és dokumentumokat kobozott el a korrupcióellenes rendőrség egy prágai bank biztonsági széfjeiből.
    "A korrupcióellenes rendőrség kommandója csütörtökön délután felnyitotta a Komercní Banka Vencel téri biztonsági széfjeit, s aranyat, pénzt, dokumentumokat vitt el" - közölte a Novinky.cz hírportál.
    A Komercní Banka a rendőrségi akciót megerősítette.
    "Megerősítjük azt az értesülést, hogy bírósági határozat alapján a rendőrség számára hozzáférhetővé tettünk néhány biztonsági szekrényt" - jelentette ki Monika Klucová, a bank szóvivője.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?