<p>Brüsszel. Damaszkusznak szóló kemény üzenetet fogalmazott meg a NATO főtitkára: „A nemzetközi közösség azonnali válaszával kellene számolnia annak, aki vegyi fegyvert vetne be. A szíriai vegyi fegyverek megléte nagyon aggasztja a NATO-t.”</p>
Csehov-idézettel a Patriotok ellen
ÖSSZEFOGLALÓ
Anders Fogh Rasmussen ezt a 28 tagú szövetség külügyminisztereinek ülése előtt hangsúlyozta, s a szíriai belharcokra utalva hozzátette: nagy aggodalomra ad okot a NATO délkeleti határtérségében kialakult helyzet. Diplomáciai források a tegnap kezdődött, kétnapos NATO-ülés kapcsán azt mondták, egészen biztos, hogy a szövetség eleget tesz Ankara kérésének. Ezt Rasmussen is megerősítette: „Teljes mértékben szolidárisak vagyunk Törökországgal.”
Ankara a közelmúltban Patriot típusú rakétavédelmi rendszer telepítését kérte a NATO-szövetségesektől a szíriai határ közelében. Az atlanti szövetségben az USA-n kívül Németország és Hollandia rendelkezik ilyen eszközökkel, Washington már jelezte, hogy hajlandó a rendszer telepítésére. Rasmussen újólag leszögezte: bármilyen telepítés kizárólag védelmi célokat szolgálna, és nem irányulna sem repüléstilalmi övezet kijelölésének, vagy bármilyen támadó műveletnek a támogatására.
Nyilvánvaló, hogy a NATO-értekezlet vezető témája Szíria. A tanácskozás résztvevői az orosz külügyminiszterrel is találkoztak, Moszkva pedig nem ért egyet a szövetség álláspontjával. Egy nappal korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel találkozva leszögezte: „Többször elmondtam már, hogy nem vagyunk a jelenlegi szíriai rezsim megrögzött védelmezői. Ugyanakkor aggaszt bennünket például az, hogyan alakul az ország jövője.”
Putyin szerint a Patriot rakéták telepítse a szíriai–török határra csak súlyosbítani fogja a helyzetet, s azt sem hiszi, hogy ezek az eszközök kizárólag védelmi célokat szolgálnának. Mondandóját az orosz elnök egy Csehov-idézettel spékelte meg: „Azt mondják, ha egy színmű elején egy puska van felakasztva a falra, azt a darab végén bizonyosan elsütik.” Még hozzátette: Moszkva szerint semmi reális alapja nincs annak, hogy Szíria bármi okból megtámadná Törökországot.
Ankara a Patriotok szükségességét a szír oldalról „áttévedt” ballisztikus rakétákkal indokolja, amelyek a közeljövőben akár vegyi töltetet is tartalmazhatnak. Mindenesetre a 900 kilométeres szír–török határszakaszt már felkereste egy szakértői csoport a NATO-tól.
Brüsszelben tegnap azt is bejelentették, hogy minimálisra csökkenti diplomáciai jelenlétét a szíriai fővárosban az Európai Unió. Előzőleg az ENSZ is közölte, a romló biztonsági helyzet miatt kivonja Szíriából ottani missziójának minden nélkülözhető külföldi tagját. (MTI, TASR, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.