Csehországban 65 év a nyugdíjkorhatár

Prága |

<p>Csehországban 65 évre emelkedik 2030-tól a jelenlegi 63 éves nyugdíjkorhatár. A parlament által júliusban elfogadott sokat vitatott törvénymódosítást Václav Klaus államfő aláírta - közölte szerdán az elnöki iroda. Ez azt jelenti, hogy a döntés végleges és a törvény életbe léphet. A módosítás része a csehországi nyugdíjreform első szakaszának.</p>

A munkaügyi és népjóléti minisztérium által kidolgozott javaslat értelmében 2030-tól 65 évre emelkedik a jelenlegi 63 évről a nyugdíjjogosultsági korhatár. Ugyanakkor a biztosítási idő a jelenlegi 25-ről 35 évre növekszik. A jövőben ebbe az időszakba már nem lesznek beszámíthatóak az egyetemi évek. A reform további fontos része, hogy a rokkantnyugdíjnak három fokozata lesz, s minden nyugdíjas munkát vállalhat anélkül, hogy ez bármiféle módon is érintené nyugdíját. A mai szabályozás szerint a nyugdíjasok munkavállalási joga korlátozva van. Az új intézkedéseket 2010-től fokozatosan fogják bevezetni. Az ellenzék és a szakszervezetek is bírálják a nyugdíjreformot, s különösen a jogosultsági korhatár 65 évre növelését kifogásolják. "Vannak szakmák - például a bányászok - ahol az alkalmazottak meg sem érik ezt a kort" - mondta újságíróknak Zdeněk Škromach volt munkaügyi és népjóléti miniszter. A Cseh Szociáldemokrata Párt, amely jelenleg vezeti a népszerűségi listákat, azt is jelezte, hogy hatalomra kerülése esetén felülvizsgálja a 65 éves korhatárt. "A korhatárnak egységesnek kell lennie. Az esetleges problémákat másképpen fogjuk megoldani" - reagált Petr Nečas, a tárca mai vezetője. A megoldás "Feltétlenül szükség van a nyugdíjrendszer átalakítására, mert a nyugdíjasok száma rohamosan emelkedik, s a mai, szolidaritás alapú rendszer ezt a jövőben nem fogja tudni finanszírozni. Az új rendszerben nagyobb szerepet kell kapnia a jövőről való egyéni gondoskodásnak" - szögezte le Nečas, aki a második szakasz reformjait a korábbi hírekkel ellentétben valószínűleg már szeptemberben a parlament elé viszi. A nyugdíjasok jelenleg a tízmilliós lakosság mintegy 15 százalékát teszik ki. Demográfiai előrejelzések szerint 2030 körül ez 25 százalékra, további húsz év múlva pedig 30 százalékra emelkedik. Augusztustól 470 koronával emelkedtek a nyugdíjak Csehországban. Az intézkedés után a csehországi nyugdíj átlaga havi 9616 korona. A statisztikai kimutatások szerint Csehországban a nők nyugdíja átlagban húsz százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. A férfiak nyugdíjának havi átlaga mintegy 10 500 korona, míg a nőknél ez 8500 korona. A statisztikusok ezt az eltérést a nők korábbi alacsonyabb keresetével magyarázzák. (Kokes János)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?