Cseh diákok szerint a szocializmusban is olyan volt az élet, mint a mai demokráciában

Prága |

<p>Egy felmérés szerint a csehországi középiskolások több mint fele úgy véli, hogy a Cseh Köztársaságban az 1989 novemberi rendszerváltás előtti szocializmusban is olyan, vagy még jobb volt az élet, mint a mai demokráciában.</p>

A befolyásos "Človek v tísni" (Ember szorult helyzetben) humanitárius és emberi jogi szervezet országos reprezentatív minta alapján készített felmérésének eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában. 

 Karel Strachotának, a szervezet oktatási programja vezetőjének a Lidové Noviny című konzervatív napilapban közölt elemzése szerint a középiskolásokat elsősorban a szüleik véleménye befolyásolja. Utóbbiak a szocialista rendszerben ma már csak a mindennapok szociális biztonságát, a látszólagos nyugodt életet látják, miközben megfeledkeznek a korabeli súlyos problémákról, jogsértésekről és törvénytelenségekről.    A felmérés eredménye ugyanakkor a cseh oktatási rendszer tükre is. Az iskolákban a történelem tanítása többnyire a II. világháborúnál befejeződik, s a következő időszakból csak néhány adat, frázis közlése marad - mutat rá Strachota.    Úgy véli, hogy az információhiányt a középiskolások is önkritikusan érzékelik, mert csak 28 százalékuk állította, hogy elegendő információval rendelkezik az 1948-1989-es időszakról. Mindössze 18 százalékuk mondta, hogy nem is akar többet tudni a szocialista évtizedekről. "Ne bíráljuk őket, ne mondjuk azt, hogy buták vagy műveletlenek - a hiba a felnőttek világában van" - szögezi le Strachota.    Annak érdekében, hogy a fiatalok jobban megismerjék a totalitárius rendszer igazi arcát, a Človek v tísni az idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a "Történetek a jogtalanság korából" elnevezésű felvilágosító akcióját. Az idén országszerte 750 középiskola kapcsolódott be a programba, amelynek keretében történészek, közéleti személyiségek, volt politikai foglyok és egykori ellenzékiek találkoznak a fiatalokkal, hogy elbeszélgessenek velük az 1989-et megelőző évtizedekről.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?