"Csak a szerencsén múlt, hogy nem haltak meg többen"

Ansbach |

<p>Valószínűleg iszlamista öngyilkos merénylet történt Ansbachban vasárnap éjjel - foglalt állást Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva hétfő reggel.</p>

A nyomozás hétfő délelőtti állása szerint a Nürnberg mellett fekvő, 40 ezer lakosú település óvárosában az Ansbach Open című szabadtéri fesztivált záró vasárnap esti koncert közben a biztonsági emberek 21.45 körül egy gyanús férfira lettek figyelmesek. A hátizsákos férfi megpróbált bejutni a nézőknek elzárt területre, de nem engedték be, mert nem volt belépőjegye. Egy ideig fel-alá járkált, majd egy közeli borozó teraszánál álldogált, és 22.10 körül feltehetően szándékosan működésbe hozott egy robbanószerkezetet, amely a hátizsákjában volt.

Az elkövető meghalt, 12 ember megsebesült, hárman közülük súlyos állapotban vannak.

A robbantó egy 27 éves szíriai állampolgár volt, aki két éve érkezett Németországba és menedékjogot kért. Kérelmét a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) egyelőre ismeretlen okból elutasította, de oltalmazotti jogállást kapott, vagyis a hazájában zajló polgárháborúra tekinettel nem utasították ki Németországból. Tavaly július eleje óta lakott Ansbachban egy menekültszálláson.

A robbanás után 200 rendőr és 350 mentő, tűzoltó érkezett az ansbachi óvárosba. Mintegy 2500 embert evakuáltak a fesztivál területéről és ez egész környéket lezárták. Pánik nem tört ki, a terület kiürítése viszonylag nyugodtan zajlott. A helyszínelés hétfő reggelig tartott. Közben a rendőrség nagy erőkkel kiszállt a feltételezett elkövető lakóhelyére, szobáját átkutatták, lakótársainak kihallgatása hétfőn délelőtt még zajlott.

A szíriai férfi lelkiállapota labilis volt, kétszer megpróbált véget vetni életének, és az öngyilkossági kísérletek miatt korábban kórházban ápolták. A rendőrség is ismerte, kábítószerrel való visszaélés és kényszerítés miatt folytattak eljárást ellene.

A robbantás helyszíne és a fémdarabokkal még pusztítóbb erejűvé tett pokolgép arra utal, hogy nem csupán öngyilkos akart lenni, hanem igyekezett minél több emberben kárt tenni.

Csak a szerencsén múlt, hogy nem haltak meg és nem sebesültek meg többen - mondta Joachim Herrmann hajnalban ansbachbi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: kézenfekvő feltételezés, hogy a robbantás iszlamista öngyilkos merénylet volt, de ez egyelőre csak feltételezés.

A hatóságok vizsgálják, hogy a robbantónak volt-e kapcsolata iszlamista körökkel. Az biztos, hogy nem vonta magára a hatóságok figyelmét radikális vallási, politikai nézetekkel.

A bajor tartományi rendőrség hétfő délelőtt közölte, hogy egyelőre nem terveznek sajtótájékoztatót a nyomozásról.

Joachim Herrmann hajnali sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, hogy bárki is visszaéljen a humanitárius menedékjoggal, egy hétfő délelőtti nyilatkozatában pedig elmondta, hogy a bajor tartományi kormány keddi ülésén büntetőjogi és a tartózkodás jogára vonatkozó szigorításokat terjeszt elő. A koncepció még a múlt heti würzburgi iszlamista támadás, a müncheni ámokfutás és a reutlingeni gyilkosság előtt készült, de ezek az esetek is mutatják, mennyire fontos tudatosítani, hogy Németországban kivétel nélkül mindenkinek tiszteletben kell tartania a törvényeket, vagy távoznia kell.

A Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, Rainer Wendt hétfőn több nyilatkozatában az országba érkező menedékkérők alaposabb ellenőrzését sürgette. Mint mondta, az utóbbi napok súlyos bűncselekményeinek hátterében a lelki labilitás, a terrorizmus és a bűnözés egyaránt fontos motívum, ezért is fontos, hogy Németországban ne csak a menedékkérők, menekültek elhelyezésére összepontosítsanak, hanem állapítsák meg személyazonosságukat, mérjék fel testi és lelki állapotukat, és nagyon alaposan vizsgálják meg, hogy jelentenek-e valamiféle veszélyt.

Egy héten belül ez már a negyedik támadás Németországban Július 18-án egy tizenhét éves afgán fiú baltával és késsel támadt egy vonat utasaira Würzburgnál. Öt embert sebesített meg, ketten életveszélyben vannak. A támadó az Iszlám Állam nevében követte el a támadást. Néhány nappal később, július 22-én egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár egy feltehetőleg Szlovákiából beszerzett pisztollyal kilenc embert megölt, huszonegyet megsebesített egy müncheni plázában. A német rendőrség „klasszikus ámokfutásnak” minősítette az esetet. Az áldozatok között egy 15 éves magyar fiú is volt.  Vasárnap délután a Stuttgarthoz közeli Reutlingenben egy 21 éves szíriai menekült megkéselt egy lengyel nőt egy török gyorsbüfében. Munkatársak voltak, meg nem erősített információk szerint a férfi szerelmes volt a nőbe. Nincs arra utaló jel, hogy a menedékkérő terrorista lett volna. (MTI, Index)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?