CNN Türk: nyert a kormánypárt, bejutott a parlamentbe kurdbarát párt

Isztambul |

<p>A CNN Türk televíziós csatorna a voksok mintegy 70 százalékos feldolgozottsága után azt jelentette, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP a korábbi hírekkel ellentétben a szavazatok 43,6 százalékával nyerte meg a vasárnap tartott törökországi parlamenti választásokat, és bejutott a parlamentbe a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) is.</p>

A 10 százalékos küszöböt átlépve bejutott a parlamentbe a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) is, így az AKP  csaknem 13 éve tartó kormányzása óta először  nem szerezheti meg az abszolút többséget. 

A tájékoztatás szerint az AKP 268 mandátumot szerezhet, vagyis nyolccal kevesebbet, mint amennyi az abszolút többséghez szükséges,  így meghiúsulni látszik terve az elnöki rendszer bevezetéséről.

A HDP-nek a voksok  csaknem 11 százalékának begyűjtésével az első kurdbarát pártként sikerült bekerülnie az 550 fős törvényhozásba, ahol 75 helyet foglalhat el.

A második helyen a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) végzett a voksok 24,6 százalékával, ez az eredmény 125 képviselői helyre jogosítja fel, míg harmadikként a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) futott be a szavazatok 17,1 százalékának megszerzésével, ami 85 mandátumot jelent számára.

A Yani Safak című iszlamista konzervatív lap korábban a nem hivatalos részeredményekre hivatkozva azt közölte, hogy az AKP  háromötödös többséget szerzett és a HDP  nem jutott be a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?