Clinton bőkezűbb volt

Washington. A volt haiti elnök szerint az USA irányította államcsíny kényszerítette távozásra országából.

Washington. A volt haiti elnök szerint az USA irányította államcsíny kényszerítette távozásra országából. Jean-Bertrand Aristide a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva, valamint demokrata törvényhozókkal telefonon beszélve azt állította, hogy értésére adták: jobb ha azonnal távozik, ha félti az életét és el akarja kerülni a vérontást. Az amerikai kongresszus két demokrata párti tagja, Waters Maxine és Charles Rangel képviselő viszont telefonon úgy értesült a megdöntött elnöktől, hogy elrabolták, lemondásra kényszerítették, s egy repülőgépre tuszkolva eltávolították az országból. A Fehér Ház szóvivője ostobaságnak nevezte Aristide vádjait. Scott McClellan hangsúlyozta, hogy az amerikaiak intézkedtek Aristide és családja védelméről, amikor távoztak Hatiból, de nem vitték a repülőtérre, oda a saját biztonsági embereivel ment. Colin Powell külügyminiszter elbeszélése szerint Aristide szombat este felhívta az USA haiti nagykövetét, tanácsot kérve tőle, majd saját embereit meghallgatva úgy döntött, hogy lemond és távozik az országból. Powell cáfolta, hogy a haiti elnököt elrabolták volna. Donald Rumsfeld védelmi miniszter közölte, hogy várhatóan 1500-2000 amerikai katonát vezényelnek Haitire.

Az amerikai és francia csapatok már hétfőn megkezdték a rend helyreállítását a haiti fővárosban, ahová a február eleje óta tartó zavargásokért felelős lázadók általános ünneplés közepette vonultak be. A fővárosban tegnapra valamelyest javult a helyzet a hétvégi káoszhoz és általános fosztogatáshoz képest.

Az ENSZ BT vasárnap döntött úgy egyhangúlag, hogy – egyelőre három hónapos mandátummal – nemzetközi katonai erőt küld a karib-tengeri országba. Az USA, Franciaország, Kanada és több karib-tengeri ország katonái a rend helyreállításáról fognak gondoskodni. Ötven francia és száz amerikai tengerészgyalogos már Port-au-Prince-ben van, hamarosan további egységek is érkeznek. Az amerikai szerepvállalással kapcsolatban megfigyelők emlékeztettek rá: ez messze elmarad a Clinton-vezetés által 1994-ben Haitira vezényelt húszezres seregtől, amely egy puccs után helyreállította Aristide elnök hatalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?