Ciprus még sok fejfájást okoz

Luxemburg/Nicosia. Az Európai Unió történelmében kulcsfontosságú hét kezdődött. E szavakkal köszöntötte tegnap az újságírókat Jack Straw brit külügyminiszter, a tíz új tagország néhány napon belüli csatlakozására utalva.

A történelmi hét első eseménye az EU-országok és a csatlakozók külügyminisztereinek tegnapi luxemburgi tanácskozása volt. A rendezvény két legfontosabb témája az EU-alkotmány, valamint a ciprusi kérdés volt, miután a ciprusi görögök a szombati népszavazáson elutasították a sziget újraegyesítésére kidolgozott ENSZ-tervet. Napirenden szerepelt a kínai fegyverszállításokra kimondott EU-embargó feloldása mellett több más külpolitikai téma is, így például a Közel-Kelet, Koszovó, a boszniai békefenntartás év végi átvétele és az Oroszországhoz fűződő viszony. Günter Verheugen, az EU-bizottság bővítésért felelős biztosa pedig arról tájékoztatta a külügyminisztereket, hogy a testület szerint mennyire áll készen a 10 új tagország, köztük Szlovákia a csatlakozásra.

Eduard Kukan külügyminiszter közölte: Szlovákia már bátran ünnepelheti azt, hogy tagja lett az EU-nak. Kukan így reagált Verheugennek arra a bejelentésére, hogy mind a tíz jelölt felkészült az uniós tagságra, s nem kell velük szemben semmilyen védőintézkedéseket alkalmazni.

A tanácskozás résztvevői néhány témakörben viszonylag gyorsan lezárták a tárgyalást, s máris elfogadták a záróközleményt. Ezek közé tartozik Koszovó ügye, ahol a külügyminiszterek – többek között a március közepi véres összecsapásokra, az önállóságot követelő albán fellépésre reagálva – leszögezték: teljes mértékben támogatják a nemzetközi közösség eddigi politikáját, azt, hogy előbb a nemzetközileg elfogadott szabályokat kell betartani, a demokráciát, a jogállamiságot megerősíteni, s csak utána kerülhet szóba a tartomány státusának kérdése. A záróközlemény visszalépésnek minősíti a március közepi szerbellenes zavargásokat és sürgeti a párbeszédet a különböző koszovói közösségek, illetve Pristina és Belgrád között. Bosznia-Hercegovina kapcsán megerősítették, hogy az Európai Unió át akarja venni a NATO-tól az ottani békefenntartás feladatát.

Bár Ciprus ügye hivatalosan csak későbbi napirendi pont volt, a tanácskozás több résztvevője már érkezésekor kifejtette véleményét, megadva ezzel az alaphangot. Valamennyien sajnálták, hogy a ciprusi görögök elutasították a tervezetet, s így a ciprusi törökök hiába szavazták meg, a szigetnek csak a görög része lép be május elsején az EU-ba. Jack Straw brit é Erkki Tuomioja finn külügyminiszter sürgette, hogy az EU tegyen konkrét lépéseket a ciprusi törökök elszigeteltségének enyhítésére.

A ciprusi török közösség kormányfője, Mehmet Ali Talat például azt kérte tegnap az EU-tól, hogy állítsák le Ciprus görög részének felvételét az EU-ba, amíg megoldást nem találnak a kettéosztott sziget helyzetének rendezésére. Talat szerint „ez a követelés reális, ha az EU akarná, meg lehetne csinálni”. Rauf Denktas, a ciprusi törökök államfője pedig figyelmeztette az uniót: a végtelenségig foglalkozhat majd a ciprusi problémával, ha nem törlik el a velük szemben hozott szankciókat. Denktas megfogalmazása szerint ha az EU egyenrangú emberekként bánna a ciprusi törökökkel, akkor így tennének a ciprusi görögök is – ez az alapja egy igazságos megállapodásnak a rendezésről.

Tegnap a ciprusi görög külügyminiszter és szorgalmazta a ciprusi törökök megsegítését. Számos nemzetközi jogi kérdést is tisztázni kellett, hiszen az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot a nemzetközi közösség nem ismeri el, s ez esetben kinek folyósítsa Brüsszel az – egyesítés esetén – eredetileg a törököknek szánt 259 millió eurót. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?