Ciprus

Az 1974-ben két részre szakadt Ciprus egy sziget a Földközi-tenger keleti részében, Törökország alatt, Szíriától nyugatra. Az ország valójában két ország; a Török Köztársaság a sziget északi részén (csak Törökország ismeri el) és a délen található Ciprusi Köztársaság.

Az 1974-ben két részre szakadt Ciprus egy sziget a Földközi-tenger keleti részében, Törökország alatt, Szíriától nyugatra. Az ország valójában két ország; a Török Köztársaság a sziget északi részén (csak Törökország ismeri el) és a délen található Ciprusi Köztársaság. Ciprus mindig sziget volt, épp ezért nagyon sok növény- és állatfaj a Földön egyedül itt található meg. Éghajlata jellemzően mediterrán, forró nyarakkal. A sziget az egyik legkedveltebb turistaközpont a világon, bevételeinek nagy része az idegenforgalomból, no és persze „az adóparadicsomból” származik. Fővárosa Nicosia, a két országot elválasztó zöld vonal épp áthalad rajta

A sziget fontos kereskedelmi pont volt az európai, afrikai és a közel-keleti uralkodó házak között, és így története során valaki mindig meg akarta kaparintani azt. Először a macedónok hódították meg, majd a föníciaiak, az egyiptomiak, az asszírok és a perzsák. Krisztus előtt 68-ban került Róma uralma alá a 7. évszázadig, amikor a bizánci és iszlám birodalmak három évszázadon át harcoltak érte. 1191-ben Oroszlánszívű Richárd a keresztes háborúk során Ciprust is útba ejtette, de a ciprusiak sok gondot okoztak neki, így eladta a Templomos Lovagoknak. A Templomosok eladták a szigetet Guy de Lusignan számára, akinek örökösei évszázadokon keresztül uralkodtak, elnyomva kultúráját, de gazdasági csodát hozva. A velenceiek 1489-ben foglalták el, de őket gyorsan kiszorította az Ottomán Birodalom, amely 300 éven át megtartotta Ciprust, mielőtt átadta volna Angliának. 1925-ben Ciprus brit gyarmattá vált, de a ciprusiaknak elegük lett az idegen elnyomókból és elkezdődött a harc az önálló döntés irányában. Ez az önállósodás vezetett napjaink török/görög konfliktusaihoz: miközben a görög ciprióták Görögországgal akartak egyesülést, a 18 %-os török népesség nem kívánta ezt. 1960 augusztusában Anglia függetlenséget adott Ciprusnak, de 1964-re fellángoltak a települések közötti ellentétek. Az ENSZ békecsapatokat küldött ki. 1967-ben egy katonai junta vette át a görög kormányzást, 1974-ben a törökök bevonulással válaszoltak, Görögország gyorsan kivonult, de a törökök elfoglalták a sziget északi harmadát. Szórványos béketárgyalásokat tartottak, de Ciprus megosztott maradt. A legutóbbi népszavazáson a törökök az egyesülésre, míg a görögök a sziget kettészakadására szavaztak, így május elsején csak a görög rész lett az Európai Unió tagja. (nu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?