Chris Patten

Az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa 1944-ben született Angliában. Oxfordban modern történelemből és közgazdaságtanból szerzett diplomát. Az egykori hongkongi kormányzó politikai karrierjét 1996-ban a konzervatív kutatóintézetben kezdte, majd 1970-től politikai tanácsadó a kormány mellett.

Az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa 1944-ben született Angliában. Oxfordban modern történelemből és közgazdaságtanból szerzett diplomát. Az egykori hongkongi kormányzó politikai karrierjét 1996-ban a konzervatív kutatóintézetben kezdte, majd 1970-től politikai tanácsadó a kormány mellett. 1972-ben a belügyi tárcához vált. 1974 után a konzervatív kutatóközpont igazgatója lett, majd 1979-ben bejutott a brit alsóházba Bath város képviselőjeként. Egészen 1992-ig tagja volt a parlamentnek, közben államtitkár az északír ügyek minisztériumában, majd 1985-től sorban először oktatási miniszter, majd a tengerentúli ügyek minisztere, végül környezetvédelmi miniszter. 1990 és 92 között betöltötte a Konzervatív Párt elnöki tisztét, és egyben miniszteri rangban irányította a brit miniszterelnöki hivatalt.

Chris Patten 1992-től 1997-ig Hongkong kormányzója volt, majd ezután egy évvel az Északír Ügyek Független Bizottságának élén állt. 1999 óta tagja az Európai Bizottságnak, ő a külügyi ügyek biztosa. A Bizottság a szerepe a diplomáciában elsősorban a képviseletre vonatkozik, a szervezet 130 államban működtet állandó delegációt. (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?