CETA: Juncker bízik benne, hogy sikerül megállapodni Vallóniával

Strasbourg |

<p>Az Európai Bizottság elnöke abban bízik, hogy még szerdán sikerül megállapodásra jutni a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról (CETA) az azt akadályozó belgiumi Vallónia tartománnyal. Jean-Claude Juncker erről az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén beszélt Strasbourgban.</p>

"Az még nem világos számomra, hogy alá tudjuk-e írni holnap az egyezményt Kanadával" - mondta felszólalásában Juncker. Hozzátette: "kevésbé fontos, hogy ez mikor történik meg, mint az, hogy megtörténik".

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be, hogy "még mindig lehetséges" a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozó. "Továbbra is reménykedem benne, hogy Belgium be fogja bizonyítani, hogy a konszenzusépítés bajnoka, és hamarosan véglegesíthetjük a megállapodást" - fogalmazott Tusk a képviselők előtt beszélve.

Mint mondta, "komoly kihatással lesz az EU globális pozíciójára, ha nem tudja megkötni az egyezséget a legeurópaiabb Európán kívüli országnak számító Kanadával".

Didier Reynders belga külügyminiszter szerda reggel ismét tárgyalásokba kezdett a tartományi kormányok képviselőivel és  találkozó előtt még azt mondta, hogy mindössze egy vagy két vitás kérdés maradt a felek között.

Paul Magnette vallon kormányfő a szerdai egyeztetés előtt azt közölte, hogy az előző napon nem sikerült megegyezésre jutni, ezért folytatják a tárgyalásokat.

Mások szerint a több mint hat órán át tartó keddi találkozón több tekintetben is komoly előrelépést tudtak elérni. Oliver Paasch, Belgium német ajkú közösségének miniszterelnöke kijelentette, van rá esély, hogy a szövetségi kormány szerdán megkapja a "zöld jelzést" Vallóniától.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA káros hatással lenne az európai mezőgazdaságra és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan ugyanakkor azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint azonban az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?