Célpont Nagy-Britannia?

London. Több mint háromszázötven építmény szerepel azon az MI5 brit kémszolgálat által összeállított listán, amelyeket szerintük a terroristák célpontul választhatnak támadásaikhoz – adta hírül a The Times brit napilap.

London. Több mint háromszázötven építmény szerepel azon az MI5 brit kémszolgálat által összeállított listán, amelyeket szerintük a terroristák célpontul választhatnak támadásaikhoz – adta hírül a The Times brit napilap. A szolgálat a tavaly szeptember 11-i amerikai terrorcselekmények után feladatul kapta, hogy vizsgálja felül az újfajta fenyegetésekkel szembeni saját készültségi állapotát, hiszen az ország az afganisztáni háborúban való részvétele miatt megtorlásra számíthat. A titkos lista valószínűleg ezzel összefüggésben készült el, és kormányépületek, atomerőművek, felhőkarcolók, katonai létesítmények, repülőterek és távközlési központok szerepelnek rajta – írta a lap tegnapi első oldalas jelentésében. Az IRA ír terrorszervezet elleni küzdelem során a kémszolgálat már szert tett terrorelhárítási tapasztalatokra olyan nagyvárosokban, mint London, de soha nem kellett olyan öngyilkos merényletekre számítania, mint amilyeneket a New York-i Világkereskedelmi Központ és a Pentagon ellen tavaly szeptember 11-én követtek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?