Ceglédi konfliktus - Jelentős a rendőri készültség a városban

Budapest |

<p>Cegléden továbbra is jelentős a rendőri készültség, miután feszülté vált a helyzet helyi romák és nem romák között.</p>

 

A Pest megyei város Fidesz-KDNP-s polgármestere szerint hamis információk alapján, kifejezetten Szent István ünnepére időzítették megmozdulásukat a minden valószínűség szerint Jobbik-szimpatizáns körök. A történteket az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és roma szervezetek is elítélték, a Jobbik ugyanakkor köszönetét fejezte ki a "ceglédi összefogásért".

Vasárnap este mintegy 400-an gyűltek össze Cegléd külterületének néhány utcájában, a többi között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől - számolt be az MTI tudósítója a helyszínről. Atrocitás nem történt.

A konfliktus előzményeiről szólva az összegyűltek az MTI munkatársának azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott - szerintük romák által elkövetett - lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este "rendfenntartó sétára" indultak a Kékkő utca térségében, amikor mintegy 80, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró-, illetve vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a 15-20 "járőrözőre".

Hétfő hajnalban tíz roma szervezet közös állásfoglalásban ítélte el a Cegléden kialakult helyzetet. Azt írták: a cigány családok egy része rokonaihoz menekült és retteg. A cigány szervezetek képviselői feljelentést tettek apartheid bűncselekmény elkövetése miatt. Arra kérik a cigányokat, hogy "minden körülmények között őrizzék meg higgadtságukat és nyugalmukat, ne engedjenek a provokációnak".

A rendőrség tájékoztatása szerint szombat este érkezett bejelentés, hogy egy 20-30 fős csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint továbbra is jelentős rendőri jelenlétre kell számítani a városban, ezt tapasztalta a hétfőn helyszínen az MTI tudósítója is.

Földi László (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn azt mondta: körülbelül három hete elterjedt egy hír, miszerint ő negyven roma családot akar beköltöztetni a vegyes lakosságú külvárosba. Ezt az álinformációt fújhatták fel egyesek, de az is lehet, hogy a magyar-roma összefogást jelképező, a Szűcs-telepen felavatott pihenőpark, illetve az ott felállított kereszt "csípi" egyesek szemét.

A településvezető szerint "nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták". Hangsúlyozta: a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni.

Kunhalmi Ágnes és Teleki László, az MSZP elnökségi tagjai közös közleményükben elfogadhatatlannak nevezték a Cegléden történteket. Kiemelték: pártjuk elítéli a szélsőjobbos csoportoknak a város külterületi utcáiban való félelemkeltő megjelenését. "Elítéljük és elutasítjuk azt a szélsőséges szándékot, amely megbélyegezni, kirekeszteni, eltüntetni akarja a magyar cigányságot, hazánk legnagyobb kisebbségét" - írták. Szerintük a "szélsőjobbosok akciózása", félelemkeltő gyűlölködése nemcsak a gyűlölet aktuális célpontjait sérti, hanem minden magyar állampolgárt. Hozzátették: a gyűlöletkeltés megakadályozása, legyőzése minden magyar ember közös érdeke.

A Jobbik ugyanakkor köszönetét fejezte ki - ahogy fogalmaztak - a ceglédi összefogásért. Szerintük ismét "bebizonyosodott, hogy nem csak a cigánybűnözők által elkövetett kiemelt bűncselekmények, a gyilkosságok, a rablások, a nők sérelmére elkövetett szexuális támadások képesek a közbiztonság védelme érdekében egy táborban egyesíteni a különböző nemzeti szervezeteket, hanem a hétköznapokban tömegesen elkövetett, a magyarság életét mind gyakrabban ellehetetlenítő bűncselekmények is". Hozzátették: ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira.

Az LMP elítélő közleményt adott ki, Csiba Katalin szóvivő és Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöke azt írták: pártjuk választ vár Pintér Sándor belügyminisztertől arra, "meddig kívánja még tehetetlenül szemlélni, hogy önjelölt félkatonai szervezetek megfélemlítő demonstrációkat tartanak vidéken". Felhívták a figyelmet arra, hogy a rend fenntartása, valamint a bűncselekmények felderítése és megelőzése kizárólag a rendőrség feladata, nem pedig pártoké vagy a mellettük egyenruhában masírozó szervezeteké.

A Demokratikus Koalíció felszólította a miniszterelnököt, hogy emelje fel szavát a cigányellenes gyűlölködéssel, a szélsőjobboldali zavarkeltéssel, "az egyre erősödő újfasiszta eszmékkel szemben". Közleményükben azt írták: a párt határozottan és mély megvetéssel ítéli el, hogy "ma ebben az országban, egy parlamenti párt támogatásával nyílt, leplezetlen és szervezett gyűlöletkeltés folyik roma honfitársaink ellen".

A Pest Megyei Roma Szervezet aggodalmát fejezte ki a történtek miatt, mint írták, meggyőződésük, hogy illegitim szervezetek a társadalmi békés egymás mellett élés felszámolására törekszenek, azok az anarchiát önmaguk politikai tőkéjük kovácsolására igyekeznek fordítani.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?