Cameron: Az Izrael elleni fegyverembargó a Hamászt segítené

david cameron k

David Cameron brit külügyminiszter szerint az Izrael elleni brit fegyverszállítási tilalom a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezetet segítené.

Cameron a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Nagy-Britannia nem támogatja a gázai Rafah elleni nagyszabású izraeli hadműveletet, amíg Izraelnek nincsenek kidolgozott tervei a helyi lakosság biztonságba helyezésére, illetve menedék, élelmiszer és gyógyszerek biztosítására a civilek számára.

„Ilyen tervet eddig nem láttunk” – tette hozzá a londoni külügyi tárca vezetője.

Arra a kérdésre, hogy Joe Biden amerikai elnökhöz hasonlóan a brit kormány is leállítaná-e az Izraelbe irányuló fegyverszállításokat, Cameron azt mondta: ebből a szempontból az Egyesült Államok és Nagy-Britannia teljesen különböző helyzetben van, az amerikaiak ugyanis hatalmas mennyiségű fegyvert szállítanak Izraelnek, a brit export ugyanakkor az izraeli fegyvervásárlások nem egészen egy százalékát teszi ki.

A brit külügyminiszter felidézte, hogy Irán nemrégiben nagyszabású támadást hajtott végre Izrael ellen, drónok mellett 140 manőverező robotrepülőgépet is bevetve, és ennek nyomán „teljesen helytelen üzenet lenne” az Izrael elleni fegyverembargó.

Cameron szerint az Izraelbe irányuló brit fegyverszállítások leállítása a Hamászt erősítené, és csökkentené a megállapodás esélyét az iszlamista szervezet által túsznak elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről.

Hozzátette ugyanakkor: London folyamatos figyelmeztetéseket küld Izraelnek, egy-egy konkrét incidens nyomán közvetlenül az izraeli kormánynak tesz fel kérdéseket, amelyekre „néha megfelelő válaszokat kapunk, néha nem”.

Az Izraelbe irányuló brit fegyverexport engedélyezésének elbírálása és vizsgálata ilyen formán folyamatosan zajlik – mondta a brit külügyminiszter.

David Cameron bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a gázai lakosság segélyezésének ügyében.

„Netanjahutól néhány hete komoly ígéreteket hallottunk, és érzékelünk is valamelyes kedvező változást, de ez nem elégséges” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: eddig is többször kifejtette azt az álláspontját, hogy London nem tartja kielégítőnek a gázai lakosság humanitárius segélyezésében kifejtett eddigi izraeli erőfeszítéseket.

Cameron szerint ugyanakkor „nem lenne bölcs döntés”, ha a brit hadsereg szárazföldi alakulatokat vezényelne a Gázai övezetbe a segélyszállítmányok eljuttatásának elősegítésére, mivel ez azzal a kockázattal járna, hogy a brit katonák támadások célpontjává válhatnának. Ugyanebből az okból nem küldenek az amerikaiak sem katonákat Gázába – tette hozzá.

Nagy-Britannia légi úton eddig 110 tonna, szárazföldön több mint kétezer tonna élelmiszersegélyt juttatott be a Gázai övezetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?