Cáfolják, hogy tízmilliószoros a radioaktivitás a Fukusima-1 atomerőmű második blokkjában

Tokió |

<p>Japán illetékesek szerint téves az a néhány órával korábbi bejelentés, miszerint a sérült Fukusima-1 atomerőműben hirtelen nagyon megugrott a radioaktivitás szintje, s az egyik reaktorblokkban a víz radioaktivitása tízmilliószorosa volt a szokásos normális szintnek.</p>

Helyi idő szerint vasárnap éjszaka az erőmű üzemeltetői közölték: bár a kettes reaktorblokk turbinacsarnokának alsó részében lévő víz radioaktív, a kiugróan magas érték pontatlan. "Ez a szám nem hiteles" - mondta a tokiói elektromos művek szóvivője. "Nagyon sajnáljuk" - tette hozzá. Mint közölte, újabb mintát vesznek, hogy megismerjék a pontos értéket, de azt egyelőre nem tudja megmondani, ezt mikor tudják nyilvánosságra hozni.
Más tisztségviselők szerint a kiugróan magas értéket leolvasó dolgozó olyan gyorsan elhagyta a helyszínt, hogy nem végezte el az ellenőrző, második leolvasást. A hatalmas sugárzási adat nyomán az ott dolgozó szakembereket evakuálták.
Ugyanakkor a kettes blokkban a levegőben a sugárzás szintje ezer millisievert, ami az ott dolgozókra vonatkozó egészségügyi határérték négyszerese (a kormány március 16-án emelte meg az atomipari dolgozókra vonatkozó határértéket 100-ról 250 millisievertre). Az ilyen erős sugárzás rendkívül veszélyes: káros hatással van a vérsejtekre, émelygést és hányást okozhat. Ha pedig a sugárzás 5000 millisievertre emelkedne, az emberek fele néhány héten belül meghalna.
A japán atomenergia-biztonsági ügynökség illetékese elismerte, hogy magas sugárzást mértek az atomerőmű első harmadik és negyedik reaktorának turbinacsarnokában is, de ott a radioaktivitás szintje nem olyan magas, mint a 2-es reaktorban. Egyébként a természetes háttérsugárzást 1850-szeresen meghaladó radioaktív jódot tartalmaz a tengervíz a fukusimai erőműnél a vasárnapi bejelentés szerint, miközben előző nap még csak 1250-szeres mértéket észleltek.
Az atomerőművi blokkokban a sugárzás szintjének hirtelen növekedése megnehezíti a hűtőrendszer üzembe helyezésére irányuló munkálatokat, viszont a szakértők így közelebb kerülnek a sugárzás forrásának meghatározásához. Edano Jukio kormányszóvivő közölte vasárnap, hogy a radioaktív víz szinte bizonyosan a reaktormagból szivárog, amely megsérült a március 11-i földrengés idején.
Az atomerőműnél mintegy 500 technikus, tűzoltó és katona dolgozik éjjel-nappal, hogy megpróbálják lehűteni a reaktorokat és ezzel elkerüljék a nagyobb katasztrófát.   
A japán kormány szerint egészében véve nem változott a helyzet a Tokiótól 240 kilométerre északra található fukusimai atomerőműben, még akkor is, ha időről időre adódnak gondok. "Számítottunk arra, hogy előre nem látható nehézségekben fogunk ütközni, és a vízben felgyülemlett magas radioaktivitás is egy példa erre" - mondta Edano.
Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy már korábban is többször fel kellett függeszteni a munkát a robbanások és a radioaktivitás rövid idejű kilengései miatt.
Tokióban közben tovább csökkent a sugárzás szintje. Az ivóvíz radioaktivitása is a csecsemők számára megengedett érték alatti.
A japán rendőrség által közölt legfrissebb adatok szerint a földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma 10 489-re emelkedett, s további 16 621 embert tartanak eltűntként nyílván. A második világháború utáni legsúlyosabb japán válság következtében 240 ezer ember talált menedéket a kialakított 1900 központban. összesen 18 ezer ház dőlt romba és 130 ezer épület szenvedett károkat, főként  a tengerparti zónákban.
Elenyésző mennyiségű radioaktív anyagot mértek az északkelet-kínai Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartomány légterében - erősítették meg a kínai nukleáris védelmi koordinációs bizottság (CNNECC) szakemberei a hétvégén.
Kína egyébként a hétvégén megerősítette, hogy folytatja atomerőmű-építési programját. A környezetvédelmi tárca nukleáris biztonságért felelős igazgatója közölte, hogy az ország képes szavatolni atomerőműveinek biztonságát, azok a legszigorúbb szabványok szerint működnek. "Nem hagyjuk abba az evést egy félrenyelés után" - jegyezte meg Tien Csia-su (Tian Jiashu), azzal, hogy bár az új erőművek engedélyeztetési eljárását a biztonsági felülvizsgálatok miatt felfüggesztették, nem adják fel fejlesztési elképzeléseiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?