Bagram. Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők egyik szóvivője szerint Szulejman Abu Gait, az al-Kaida szóvivője csupán vágyálmait mondta el, amikor a terrorszervezet szinte teljes sértetlenségéről szólt.
Cáfolják a hadműveletet
Bagram. Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők egyik szóvivője szerint Szulejman Abu Gait, az al-Kaida szóvivője csupán vágyálmait mondta el, amikor a terrorszervezet szinte teljes sértetlenségéről szólt. Abu Gait az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban leközölt hangfelvételen kijelentette: bin Laden és az al-Kaida vezetőinek 98 százaléka túlélte az ellenük indított afganisztáni hadműveleteket, és figyelmeztetett, hogy a terrorhálózat újabb amerikai célpontok megtámadására készül. Roger King ezredes, a szövetséges fegyveres erők szóvivője tegnap azt mondta, a jelek szerint az al-Kaida hálózatát megroppantották a szövetséges akciók, hiszen tevékenysége érzékelhetően visszaesett korábbi mozgásaikhoz képest. King ezredes cáfolta továbbá azt a hírt, hogy több száz szövetséges katona csatlakozott szombaton az afgán csapatokhoz, hogy részt vegyenek a tálibok vezetője, Omar molla felkutatására indított legújabb akcióban a dél-afganisztáni hegyekben. King nem tud ilyen akcióról. Viszont a kandahári kormányzó helyettese a Reutersnek tegnap megerősítette, hogy nagyszabású hadművelet indult bin Laden és a molla felkutatására négy déli, illetve központi tartomány területén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.